Rétsági Erzsébet, H. Ekler Judit, Nádori László, Woth Péter, Gáspár Mihály, Gáldi Gábor, Szegnerné Dancs Henriette Sportelméleti ismeretek

Kína: A mandarin krónikák és más művészeti és irodalmi alkotások érzékletesen bizonyítják a hatalmas kiterjedésű és nagy befolyással bíró Kínai Birodalom történetét meghatározó különböző dinasztiák szokásvilágát. A kínai életszemléletet átható „csi” energiarendszert alkotó gondolatok adják a kínai életvezetés szellemi alapját. A sajátos vadászati technikák, a rendkívül gazdag önvédelmi és harci művészeti ágazatok, a gyógyító (akupunktúra) meditációs technikák és gyógygimnasztika e nagy tradíciókkal rendelkező testkultúra sokszínűségét sejtetik, melynek központi eleme volt az emberi egészség megőrzése. Lévén, hogy az ország hatalmas területen terült el, annak védelme, illetve a hódító háborúkhoz ütőképes katonaság kellett, amely a harci felkészítés (birkózás, ökölvívás lovaglás, nyilazás stb.) magas szintjét feltételezte.

6.7. ábra - Csu-küh – Kína

Ide sorolható még a táblás stratégiai ostromjáték, a weik-khi (a kínai go) és a xiang-khi (a kínai sakk) is, valamint a futball ősének kikiáltott ügyesség- és gyorsaságfejlesztő labdajáték, a csu-küh is.

Európához kötődően két meghatározó ókori állam Hellasz és Róma testkultúrája sok területen gazdagították az egyetemes testkultúra fejlődését. Különös tekintettel igaz ez az ókori hellén államra, hiszen az antik gimnasztika és az olimpiai játékok mérföldkőnek számít a civilizáció általános kultúrtörténetében. E két állam testkultúrája a következő két fejezetben kerül bemutatásra.

3.3.1. Kérdések, feladatok

Melyek voltak a legjelentősebb ókori államok a testkultúra fejlődése szempontjából?

Melyek voltak az ókor testkultúrájának általános jellegzetességei?

Soroljon fel olyan mozgásformákat, mozgásos tevékenységeket, amelyek több ókori államban is népszerűek voltak!

3.4. Az ókori Hellász testkultúrája

A hellén világ testkultúrájának kialakulásában számos kultúra (balkáni, kis-ázsiai, krétai stb.), törzsi (pl. dór) és vallási tradíció (a mágia, a sokistenhit) játszott szerepet. Ugyancsak meghatározó volt a földrajzi elhelyezkedés (gazdag szigetvilág) és az ókori hellén társadalom mentalitása, a hódító háborúk sora és a sajátos közigazgatási struktúra, melyek egységei a poliszok (városállamok) voltak. Ezek különböző gazdasági társadalmi fejlettségi szinttel rendelkeztek, s sokszor bizony egymással is harcban álltak. Három korszakot különíthetünk el e témakörben: az archaikus (Kr. e. IX. sz.–Kr. e. VII. sz.), görög testkultúra virágkorát, valamint ezt követően a hanyatlás korát.

6.8. ábra - Görög futók

Az archaikus korhoz kötődően kell megemlíteni az antik gimnasztikát, melynek jelentése meztelenül végzett testgyakorlást jelent. Kialakulásának szintén vallási háttere van, hiszen többek között Apollón, Héraklész „kultúrhéroszok” (mitológiai hősök) neve lelhető fel ehhez kötődően a különböző ránk maradt irodalmi alkotásokban. Az antik gimnasztika három részből tevődik össze: a gyermekjátékok (mozgásos játékok a legfiatalabbak részére), az orkhesztika (melyet kialakulását követően minden fiatal szabad görög polgárnak serdülőkorában el kellett sajátítani, s amelyek a katonai haditechnikák előkészítő formájának tekinthetők), valamint a palesztrika, amely az avatási próbákra és a fegyveres küzdelemre való felkészülést szolgálta a felnőtt férfiak részére. Az ennek gyakorlására kialakított „birkózócsarnokokban”(palaisztra) nyílott lehetőség. A pentathlon számainak (futás, távolugrás, gerelyhajítás, diszkoszvetés, birkózás), de más harci tevékenységet előkészítő technikák (lovaglás, lovas dárdavetés, pankráció, ökölvívás, fegyveres futás stb.) magas szintű művelése is elvárásként fogalmazódott meg a fiatal férfiak esetében. E korszakban jelentkezett legelőször az ún. kalokagathia eszménye, amelyet összességében az „ép testben ép lélek” gondolattal lehet értelmezni, s amely a szellemi és fizikai képzés egyensúlyának, harmóniájának fontosságát hirdette.

3.4.1. Az ókori olimpiai játékok

Kiemelten kell kezelni az archaikus korszakon belül az agonisztikus vetélkedők megjelenését és elterjedést, amelyek a későbbiekben az olimpiai játékok kialakulásának egyik előzményeként szolgáltak. Az agon szócska élet-halál harcot jelent, amely az ókori görög ősi rítusok, misztikus, törzsi hagyományainak szellemiségét hordozták magukban. Az antik olimpiai játékok színrelépése megközelítőleg Kr. e. a IX. évszázadra tehető, s egyetemes kultúrtörténeti jelentőséggel bír. Ennek hátterében az ifjúvá avatási, istenkirály-választó próbák, a vadász- és termékenységi mágiák és a halott kiengesztelési és hőskultusz rítusok álltak. A különböző szentélyek egyben a sok évszázadon keresztül megrendezésre kerülő agonisztikus vetélkedők színhelyéül is szolgáltak. Ilyen volt a peloponésszoszi félszigeten elhelyezkedő Olümpia helység is. Ez volt az első olyan játék Kr. e. 776-ban, ahol a győztesek nevét (a stadionfutó Koroibosz) regisztrálták, s ez volt az a hely, ahol e vetélkedők nagyszabású pánhellének ünnepi rendezvényévé nőtték ki magukat a következő évszázadokban. A történeti források szerint a játékokat i. e. 776. és i. sz. 393. között négyévente tartották, összesen 292-t. Az olümpiai játékok a négy eseményből álló pánhellén játékok részét képezték, s amelyek közül az olümpiai játékok voltak a legfontosabbak, a legnagyobb presztízsűek. Az agonisztikus vetélkedők meghatározott rituálék és szabályok szerint lebonyolított népünnepélyek voltak, melynek győztesei – az olimpiai bajnokok – valódi „sztárok” voltak (pl. Milon, Küniszka).

6.9. ábra - Pankráció

Miért pont Olympiában alakult ki a legjelentősebb agonisztikus vetélkedő? Feltehetően a kedvező földrajzi hely (az Altisz liget és a hozzá tartozó folyó kiváló terepet nyújtott), a könnyű földrajzi megközelíthetőség, Zeusz kultuszjelentős befolyása (az ő tiszteletére rendezték meg a játékokat a mítoszok szerint) nagy hagyományokkal bíró kultikus hely volt, valamint bírta a közeli erős városállam, Spárta támogatását.

6.10. ábra - Olympia makettje

Az összgörög nemzeti ünnepnek számító olimpiai játékok lebonyolításról és annak részleteiről régészeti kutatások (a német régész és történész Ernst Curtius ásatásai a XIX. sz.-ban) gazdag tárháza enged következtetni. Bár több természeti katasztrófa történt itt, mégis jól kirajzolódóan beazonosíthatók a játékok egyes színhelyei (a stadion, a Zeusz-templom, a kincsesházak, a palaisztra, a hippodrom színhelye stb.). A játékok lebonyolításának pontos forgatókönyve volt (áldozatbemutatás, eskütétel, sorsolás, versenyek, koszorúzás, a győztesek ünneplése-éltetése). Maga a versenyprogram folyamatosan bővült. Kezdetben csak futószámokat rendeztek (pl. egy vagy több távban stadion- vagy fegyveres futást, a későbbiekben a pentatlon, a pankráció, az ökölvívás, a kocsihajtó viadalok és más versenyszámok (ifjúsági korosztály számára is) is felkerült a játékok versenylistájára (1 stadionhossz 192,27 méter). A versenyprogramon szereplő mozgásformák a katonai felkészülés alapelemeit is jelentették egyúttal. A kutatások nagy része azon az állásponton van, hogy szabad görög jómódú férfiak vehettek részt a versenyeken, melyeket nagyon alapos és szakszerű, több hónapos felkészülés (Philosztratosz: „A tréneri tudományról” c. feljegyzése) előzött meg. A versenyeket bírák felügyelték. Az olimpiai bajnokok életük végéig hatalmas erkölcsi és anyagai megbecsülésben részesültek. Nem véletlenül volt minden fiatal, jómódú hellén fiatalember vágya, hogy egyszer bajnok lehessen. A játékok megrendezése ideje alatt fegyverszünetet rendeltek el (melyet kevés kisebb-nagyobb sikerrel, de igyekeztek megtartani), s amely az olimpiai béke gondolat egyik fontos aspektusa azóta is.

6.11. ábra - Olympia

„Hogyha a fürge futás árán, vagy az öttusa harcán

győz is akárki netán – ott, hol a Zeusz-liget áll,

lenn vagy az Olympia-síkon, a Piszesznél-, s ha birokkal

vagy ha az ökleivel küzd is a durva tusán,

sőt ha a vad harcban, mit a „pankration” neve hirdet,

még jelesebbként is tűnik a város előtt:

nyerhet a versenyeken feltűnő díszhelyet érte,

s közköltség címén jár neki ennivaló,

kaphat az államtól díjat is, mely kincs neki otthon,

győzhet akár lova is – s elnyeri mindezeket”

(Matricskó József fordítása)

3.4.2. A második korszak, az ókori hellén testkultúra virágkora (Kr. e. 6–5. sz.)

A polisztársadalomban az agonisztika intézményrendszere rendkívül látványosan fejlődött. Amellett, hogy az olimpia játékok kiteljesedtek (a versenynapok számát 5-re, a bírák számát 9-re emelték és a versenyprogram is folyamatosan bővült) egyre népszerűbbek lettek. Újabb és újabb vetélkedési formák (sokszor pénzdíjas versenyek), helyszínek jelentek meg, lehetőséget adva az egyébként rendkívül öntudatos és büszke hellén ifjaknak testi képességeik kipróbálására. Elsősorban a két legjelentősebb városállam, Spárta és Athén testkultúrájáról kell említést tenni.

Spártában a törzsi hagyományokat követve a katonai jellegű, kemény, férfias a fizikai képességekre koncentráló testgyakorlati formák játszottak főszerepet. Már a kisgyermekkortól elkezdődött a harcra, a kézitusára, a küzdelemre való felkészítés. Az ősi avatási próbákra való felkészülés a fegyvertáncban (pürrkhibe) szerves része volt a férfivá érés folyamatának, de a lányok is hasonló kemény kiképzésben részesültek. Spártában tehát a testi képességek fejlesztésére helyezték egyedül és kizárólag a hangsúlyt.

6.12. ábra - Kézitusa – Spárta

Athénban, a demokrácia viszonyai között élők számára a testi és szellemi nevelés azonban egyaránt fontos volt. Az athéni polgár embereszménye az „írni és úszni” tudó ember, azaz a szellemtudományokban és a testgyakorlatok űzésében egyaránt járatos ember. A kalokgathikus szemléletmód megerősödését szolgálta Kr. e. 594-ben Szólon törvénye, amely törvénybe iktatta azt, hogy minden szabad polgárnak kötelező a gyermekeit grammatikai és gümnasztikai oktatásban részesítenie. A tudomány eredményeinek felhasználása, az oktatáspolitika, a testgyakorlás űzését lehetővé tevő épületek (edzőterek és edzőtermek) és helyszínek megépítése, a szakszerű „edzői” felügyelet (gümnasziarkhész, paidotribész, labdajátékmester) megléte kedvező környezetet teremtett a testkultúra emberközpontú virágzásának. A leggazdagabb ifjú görög fiatalemberek ún. epheboszképzésben vettek részt, melynek kereten belül megismerkedhettek az államigazgatási, filozófiai, jogi, katonai vezetéstudományi ismereteken kívül a fegyverforgatás rejtelmeivel, valamint rend- és fegyvergyakorlatokkal is.

3.4.3. A harmadik korszak, a hanyatló korszak (Kr. e. IV. sz.–Kr. u. VI. sz.)

A háborúskodások, a poliszok közötti versengések és egyéb belső ellentétek válságtüneteket idéztek elő általában a hellén társadalomban, melyet a görög elit szemléletváltása, az agonisztikus eszményképek megváltozása, meghasonlása csak tovább erősített. Az olimpiai játékokat körülvevő „elüzletesiesedő”, politikai célokat is magában hordozó légkör szintén negatív hatással volt a testkultúra intézményeire. Az olimpiai játékok nézettsége is megcsappant, mely sok tekintetben az elharapózó megvesztegetéseknek, csalásoknak (pl. a doppingolásnak) is volt betudható. Később a római hódítások idején I. Justianus császár Kr. u. 529-ben kiadott rendeletében bezáratta a hellén testkultúra két jelképes intézményét, az athéni Akadémiát és a Lükeiont. A belső politikai megosztottság, majd később a római hódítók hatalmának erősödése tovább gyengítették az hellén olimpia intézményét. Róma barbár rituáléknak, pogány szertatások megnyilatkozási formáinak nevezte a hellén testkultúra intézményeinek működését, ugyanakkor azok szellemiségét részben átalakítva átvette, illetve bevonta az olimpiai játékokat a Pax Romana eszmevilágába. Nem sokkal később az olimpiai stadionok többségét lezüllesztették, s azok aztán lázadások színhelyévé is váltak. A hódító Római Birodalom később elkezdte a játékok támogatásának csökkentését és Kr. u. 393-ban I. Theodosius az ún. „Milánói Edictumával” betiltotta a játékokat.

3.4.4. Kérdések, feladatok

Melyek az antik gimnasztika összetevői?

Mik voltak az agonisztikus vetélkedők?

Milyen kultuszhoz kötődtek az olimpiai játékok, és ez miben nyilvánult meg a játékok lebonyolításában?

Soroljon fel versenyszámokat az ókori olimpiai játékokról, s részletezze a pentatlon számait!

Melyek voltak az ókori Hellasz testkultúrájának főbb korszakai?

Soroljon fel e korszakhoz kötődően jellegzetes testkulturális kifejezéseket és ismertesse jelentésüket!

3.5. Az ókori Róma testkultúrája

Az ókori világ egyik legnagyobb állama kultúrtörténeti szempontból és testkulturális vonatkozásban is rendkívül sok ellentmondást hordoz magában. Róma hódító birodalom volt, amely földrajzilag gyakorlatilag az egész mediterrán térségre kiterjedt. Több korszakot különböztethetünk meg a Római Birodalom testkultúrájának vonatkozásában.

3.5.1. A királyság kora (Kr. e. VIII. sz.–VI. sz.)

Korábbi etruszk és részben hellén testkulturális hagyományok folytatásaként atlétikai, úszó-, birkózó-, futóviadalokat rendeztek meg leginkább a városban élő polgárok szórakoztatására. Sokszor ezek a versenyek vallási ünnepekhez és különböző mágiákhoz kötődtek. Jupiter főisten alakja szimbolikusan is azt mutatja, hogy e játékok alapvetően latin jelleget öltöttek.

3.5.2. A köztársaság kora (Kr. e. VI. sz.–1. sz.)

Az eredményes hódító hadjáratokhoz ütőképes hadseregre volt szükség. Ez volt a híres-hírhedt római légió. A kemény harci kiképzés (pl. menetszerelésben való gyaloglás) katonai táborokban történt. A polgárok körében a testgyakorlás alapvetően nem örvendett túlzott népszerűségnek, s az ehhez szükséges intézményesített formák sem alakultak ki úgy mint például korábban Athénben. A futó-ugró és könnyebb súlyzógyakorlatok alkalmi űzése az előkelőbb körökre volt jellemzőbb. A patríciusok emellett egészségügyi labdagyakorlatokkal szórakoztatták magukat és a rendkívül népszerű római fürdőkben múlatták szabadidejüket, amely egyben a politizálás és társas kapcsolatok kialakításának is a színhelye volt. A római fürdőkultúra világhírre tett szert már az ókorban is. Építészeti maradványait még napjainkban is megcsodálhatjuk több mediterrán országban, de Angliában és Magyarországon is. Az égitestek körbefutását jelképező cirkuszi kocsiversenyek és a még látványosabb tömegszórakoztatást jelentő véres és kegyetlen gladiátorviadalok számítanak a római testkultúra jelképes elemeinek. Ez utóbbiaknak számtalan formája és változata alakult ki (szárazföldi, vízi, páros, csoportos, állatokkal szembeni stb.), melyeket gladiátoriskolában szisztematikusan felkészített és jól trenírozott rabszolgák űztek a nép és az előkelő körök lenyűgözésére.

6.13. ábra - Gladiátorviadal – Róma

3.5.3. A császárság kora (Kr. e. 31.–Kr. u. 476.)

„A testkultúra a párvillongások eszközéből a császári hatalom és gondoskodás reprezentálójává vált.” (Kun 1990) A hatalmas fürdőépítkezések, a görög mintájú vetélkedések, a Colosseum után egy új aréna, a Circus Maximus amphitheátrum (több mint 350 000 fő befogadására volt lehetőség) felépítése mind ezt szimbolizálta.

Nyilvános fürdők és játszóparkok kialakítása a nép igényeit voltak hivatva kielégíteni, még ha csak jelképes formában is. A gladiátorviadalok egyre népszerűbbé váltak és még embertelenebb formákat öltöttek. A legügyesebb gladiátorok valódi sztárokká váltak (pl. Spartacus). Hasonló elismerés övezte a kocsihajtó-küzdelem legjobb hajtóit is. A császárok alapelve „Panem et circenses!”, azaz „Kenyeret és cirkuszi játékokat a népnek!”. Ez a fajta politikai stratégia elterelte a szegény sorsú néptömeg figyelmét elnyomásukról, kiszolgáltatott sorsukról.

3.5.4. Kérdések

Melyek voltak az ókori Róma testkultúrájának legfontosabb szakaszai?

Sorolja fel e korszak legjellegzetesebb testkulturális formáit!

Mik voltak a gladiátorviadalok, milyen formái voltak és mi volt a jelentőségük?

3.6. A középkor testkultúrája (V. sz.–XVI. sz.)

A történelemtudomány által meghatározott középkor, mely több mint ezer évet ölel fel, három szakaszra osztható: kora középkorra (V. sz.–X. sz.), virágzó középkorra (X. sz.–XV. sz.-ig) és a hanyatló középkorra. (XV. sz.–XVI. sz.). Az utóbbi két korszakhoz kötődően a humanizmus és a reneszánsz szellemiségének hatásairól is említést kell tenni, mivel ezen eszmei áramlatok jelentősen befolyásolták az európai társadalmak fejlődését, az emberek életmódját, gondolkodását. Így értelemszerűen befolyással bírtak a testkultúra egyes területeire is. Elsősorban az európai népek testgyakorlatai, testedzési szokásai, játékai jelentik a legfontosabb orientációs pontot e korszak megítélésében, de e fejezet végén rövid kitekintést adunk a Távol-Kelet és Amerika egyes térségeinek idevonatkozó fejlődéstörténetéről is.

3.6.1. Európa – Kora középkor (V. sz.–X. sz.)

I. Theodosius császár Kr. u. 393-ban a kereszténységet államvallássá nyilvánította, s ennek következményeképpen évszázadokon keresztül a keresztény tanok elterjedése és értékvilága alakította alapvetően az emberek gondolkodásmódját szerte Európában. A keresztény egyház dominanciája a testkultúra fejlődését évszázadokon keresztül megnehezítette (l. a testnevelés részbeni száműzése vagy háttérbe helyezése az iskolákban), de megállítani nem tudta. Ez többek között olyan haladó szellemű gondolkodóknak mint Aquinói Tamásnak volt köszönhető, aki „Summa theologiae” c. művében a keresztény értékek és életfelfogás korszerűbb irányait vázolta fel követendő példának a hívők számára. Megfigyelhető, hogy az egyes népek sajátos, tradicionális testgyakorlati ágakat, formákat és viadalokat, párbajokat, játékbemutatókat tartottak. Királyok, fejedelmek és más uralkodók (Frank Birodalom és angol királyi udvar) udvaraiban szervezett formában folyt a nemesi rangú fiatalok harci felkészítése: a kereszténység eszméi mellett tehát az ún. világi testkultúra (a lovagi testkultúra) irányzata, a lovagi testkultúra hatása is érvényesült.

3.6.2. Európa – A virágzó és hanyatló középkor (X. sz.–XVI. sz.-ig)

Az ezredforduló körül a kereszténység elterjedése Európa legnagyobb részén egyértelművé vált. Ennek megfelelően az emberek hitvilága és életmódja még mindig a keresztény értékrend szerint alakult, amely sajnálatosan a testkultúrával kapcsolatos tevékenységek viszonylagos leszűkülését illetve részbeni leépülését jelentette. A testmozgás, a játék, a testi higiéne, a földi örömök élvezete továbbra sem tartoztak az emberek életvezetésének fontosabb szempontjaihoz (főként a falvak és mezővárosok lakossága esetében). Ugyanakkor ezzel párhuzamosan – igaz szűk uralkodó körökhöz kötődően – a világi szemlélet és életvezetési forma elterjedése nyert teret. A hadi szolgálat fejében birtokot és lovagi címet nyerő harcosok a királlyal hűbéri viszonyba kerültek. A lovagság intézménye a XI. sz.–XII. sz.-ra egész Nyugat-Európát behálózta: különböző lovagrendek jöttek létre (johanniták, templáriusok stb.), amelyek működését meghatározott protokolláris formák és normák szabályozták. A harchoz szükséges képességek és küzdőtechnikák magas szintű elsajátítása mellett fontos viselkedésbeli előírásokat is el kellett sajátítaniuk. Ezek voltak az ún. hét lovagi készség: lovaglás, úszás, vadászat, íjazás, vívás, táblás játékok ismerete, labdázás – széptevés (körtánc, versmondás, udvarlás). A lovagi jómód protokolljának kidolgozása Preully francia lovagtól származik. A lovagi tornák (páros és csoportos erőpróbák, melynek rendkívül sok változata alakult ki) hagyománya francia földről (Provence-ból) indult el, amely aztán a királyi, fejedelmi udvarok rendszeresen megrendezésre kerülő attrakcióivá váltak szerte Európában.

6.14. ábra - Középkori lovag

Az európai középkori falvak és mezővárosok népének testkultúrája változatos képet mutat. Több tényező, mint például a helyi tradíciók, a földrajzi körülmények, a vallás, a település fejlettségi szintje befolyásolták az emberek életmódját, az adott településen élők életlehetőségeit, így testgyakorlati és szórakozási szokásait és igényeit is.

Nagy különbségek mutatkoztak a kontinens különböző államai között e tekintetben: kelet– nyugat, valamint észak–dél viszonylatában is.

6.15. ábra - Métaszerű ütős játék

A falvak egyszerű sorban élő lakóinak életében a népi játékok (ugró-, futó-, karika-, csigajátékok), a vetélkedők, küzdőviadalok (birkózás, botvívás), a táncok (pásztortáncok), labdás játékok (pl. a határlabdázás, tömegfootball, tenyérlabda) és egyéb egyszerűbb tárgyakkal (métaszerű ütős játék) végzett ügyességi feladatok (gólyalábon járás) űzése, valamit a lovasversenyek jelentettek felüdülést a napi elvégzett munkák után. Ezeket – a sokszor vallási színezetű – tevékenységeket többnyire jelesebb mezőgazdasági munkák elvégzéséhez (vetés, aratás, szüret), családi ünnepekhez, illetve vallási ünnepekhez kötődően gyakorolták.

Az úszás, evezés (regatta), korcsolyázás kezdeti formái a különböző természetes vizek melletti nagyobb városokban voltak nagyon népszerűek. Itáliában népünnepélynek számítottak a folyó- és tengerparti városokban a regatták, vagy a flamand területeken a korcsolyázás.

A középkori városok többsége (itt főként Anglia, Franciaország, Németalföld településire kell gondolnunk) megszervezte saját önvédelmi szövetségét, függetlenségét. A városokban élők száma fokozatosan növekedett, igaz, az emberek többsége továbbra is kistelepüléseken lakott. A városi polgárság testgyakorlataihoz tartozott kiemelten a vívás, a lövészet és az íjászat, melyeket különböző egyletekben gyakoroltak.

6.16. ábra - Vívás a középkorban

Az első polgári vívótársaság címerét 1042-ben a genti székesegyházban szentelték fel. Ezek a szervezetek céhek szigorú szabályai szerint működtek, s gyakran rendeztek egymás között vetélkedőket, versenyeket. Továbbá fürdő-, labda- és táncházak nyújtottak lehetőséget kellemes időtöltésre a középkor legnagyobb városaiban (Párizs, Velence, London stb.). Természetesen a társadalmi hovatartozás szempontját figyelme véve a gazdagabb (nemesi) és a szegényebb polgárok számára elkülönített szervezeti formákban, keretek között történt mindez. A lovasversenyek (London, Cordoba, Firenze), evezős- és úszóversenyek szintén a városlakók szórakoztatását, szabadidejük kellemes eltöltését szolgálták.

A hanyatló középkor testkultúrájának meghatározó és nagy áttörést hozó szellemi áramlatai voltak a reneszánsz, a humanizmus és a reformáció. A bigott és az idáig kizárólag a túlvilági élet elsőbbségét és jelentőségét hirdető tanok a XV.–XVII. századra vesztettek népszerűségükből. A vallási reformszemléletek, a reformáció tanai a változás jegyében az ember testi-lelki igényei egyformán lényeges ápolásának fontosságát hirdette. Az „Imádkozzál, hogy legyen ép testben ép lelek!” gondolat Juvenalis nevéhez köthető. A reneszánsz, az újjászületés gondolata szintén gyökeres szemléletbeli változások szükségességét hirdette az élet- és a társadalomszervezés minden területén (tudomány, kultúra, oktatás stb.). A humanizmus üdítő eszmeáramlata, az emberközpontú gondolkodás, az ember jólétét, életminőségét szolgáló tanok elterjedését hozta magával a – sokszor „sötét középkornak” aposztrofált – évszázadok után. Ezek elsősorban Itáliából terjedtek el és hódították meg Európa nagy részét, s váltak ismertté később más kontinenseken is. Hatására haladó szellemű tudósok, költők, pedagógusok, hadvezérek „nyúltak vissza” a hellén testkulturális hagyományok újjáélesztéséhez, s megjelent a „past time” a „nem munkával töltött idő”, azaz a szabadidő és a rekreáció fogalma is. Az életmód és a szórakoztató kultúra változásának látványos fejlődése ment végre tehát ezekben az évszázadokban. Újszerű játékok, karneválok, bajnokságok, a vízi sportok változatai, a természetjárás megjelenése és elterjedése, s egyéb viadalok (vívás és egyéb fegyveres tusák) hatására az aktív szabadidőeltöltés palettája egyre színesebbé vált.

6.17. ábra - Colymbetes, úszószakkönyv

Az embereknek (társadalmi hovatartozástól függetlenül) igényükké vált, hogy testgyakorlatokat végezzenek, vagy passzív nézőként nyomon kövessék azokat. Az egyes mozgástevékenységek, sportágak űzésének technikai-taktikai leírását összegező szakirodalmak első formái szintén az újszerű embert szolgáló szellemi irányzatok elterjedésének egy példája (pl. 1538. Colymbetes, úszószakkönyv). A humanista udvari ember illemkódexét és mozgáskultúrájának normatíváit Castiglione (1478–1529) fogalmazza meg: elgondolása szerint a játékban és a táncban történő visszafogott magatartás mellett a higienia normái is rendkívül fontosak. A reneszánsz táncművészet mestere, Ferrara megalkotta és rendszerezte a balettmozgás alaplépés-, ugrás- és forgásanyagát. Észak-Európában a téli sportok kezdeti formáinak elterjedése (a síelés, a szánkózás), Itáliában (Firenze) a calcio, a lábbal terelgetett labdázás vált rövid időn belül népszerűvé a lakosok körében, melynek első szabálykönyvét di Bardi gróf 1580-ban adta ki, míg Lucena a modern sakkreform kézikönyvében a táblás játék alapjait foglalta össze. A reneszánsz lovas iskola első akadémiáját Nápolyban F. Griso alapította meg 1532-ben. A polgári lövészegyletek az adott városszövetség reprezentatív, szimbolikus intézményeivé váltak, főként a fejlettebb nyugat- és dél-európai államokban. A reneszánsz vallásfilozófiától áthatott, életmódstruktúrát és szórakozáskultúrát érintő eszmék a XVI. sz. végére felfedezték a gyermekek sajátos világát, fejlődés-lélektani tulajdonságait (Vergerio 1349–1428), a testmozgás fiziológiai jótékony hatását a fejlődő szervezetre, az értelmi és érzelmi képességek fejlesztésére. Ez az iskolai oktatás tartalmára is jótékony hatással volt, mivel a játék, a mozgás egyre jobban beintegrálódott az iskolai oktató-nevelő tevékenységbe: labdajátékköröket, kirándulónapot, versenyeket szerveztek. A jezsuita iskolák például törvénybe iktatták a rekreációt. A gyermekek edzettsége, a mozgás pozitív hatását a személyiségfejlődésre több gondolkodó, így Erasmus (1467–1536), Morus Tamás (1478–1535), Montaigne (1533–1592) egységesen fontosnak minősítette. Vives elsőként irányítja rá a figyelmet a női testnevelés jelentőségére (!), a nemi és életkori sajátosságok, valamint a játékos gyakorlatok és a fokozatosság elvének meghatározó voltára. Ki kell emelni Mulcaster (1530–1611) és Comenius (1592–1670) tevékenységét az iskolai testnevelés bevezetésében, s annak alapjainak lerakásában. A reneszánsz és humanizmus eszméinek megjelenése az iskolai tantervekben az ő nevükhöz köthető elsősorban. Ez utóbbi a „Nagy Oktatástan” c. életművében foglalta össze nézeteit a korszerű testnevelés szerepéről és tartalmáról.

A hanyatló középkor időszakának testkulturális vonatkozású főbb vívmányait Európában az alábbiakban lehet összegezni:

• 
  rehabilitálta az antik hellén mozgáskultúrát,
  
• 
  elvetette a testről mint a lélek börtönéről vallott bigott keresztényi felfogást,
  
• 
  fokozatosan elterjedt (főleg Nyugat-Európában) a harmonikusan fejlett ember esztétikai ideálja és a kalokagathia eszméje,
  
• 
  elfogadottá vált a játék nevelő szerepe,
  
• 
  a tudományok egyértelműen igazolták a testmozgás, testgyakorlatok jótékony fiziológiai, pszichológiai és pedagógiai hatását az egyénre,
  
• 
  az iskolai testnevelés megjelenés és elterjedése,
  
• 
  alsóbb néprétegek számára is megnyílt a testgyakorlás lehetősége.
  

3.6.3. Ázsia (IV. sz.–XVII. sz.)