Rétsági Erzsébet, H. Ekler Judit, Nádori László, Woth Péter, Gáspár Mihály, Gáldi Gábor, Szegnerné Dancs Henriette Sportelméleti ismeretek
Yüklə 2,77 Mb.
|
Párizsi Szerződés 1952: nem rendelkezett a sportról. Római Szerződés 1958: nem rendelkezett a sportról. Egységes Európai Alapokmány 1987: nem rendelkezett a sportról. Maastricht 1992: nem rendelkezett a sportról, bár az Uniót létrehozó szerződésben elfogadták a sport becikkelyezését. „Addonio-bizottság jelentése” 1985: kiemelte a sport és az európai identitás kapcsolódását, valamint azt, hogy a sport eszköz meghatározott társadalmi célok megvalósítására. Larive-jelentés 1988: sport társadalmi aspektusait tárgyalja, javasolja az „Egységes Európai Piac” létrehozását a sport terén. Pack-jelentés 1997: a sport és az európai szintű politika egyensúlyának fontosságát emeli ki. EU Bizottság jelentése az Európai Tanácsnak a sportról: „Az EU Közösség és a sport”. Amszterdami Szerződés 1997: csatolt nyilatkozat a sportról az első hivatalos dokumentum. Helsinki Szerződés 1999: az EU Bizottság előterjesztése. Az európai sportstruktúrák megőrzéséről, a sport szociális funkciójának megerősítése. Nizzai Szerződés 2000: elfogadta a helsinki csúcson ismertetett jelentést: azaz a sport a tagállamok sportszervezetinek ügye, a közösség nem akar beleszólni, csak irányvonalak ad meg, a sport funkcióinak kihasználása a cél (Sport for All). Maastricht 2002: nincs szó a sportról, de elfogadták becikkelyezését, Európai Sport Karta. „Az EU tevékenységének hatása a sportra” c. jelentés a sportról. Magglingeni Nyilatkozat 2003: sportfejlesztések szerepe és lehetőségei. 2004: Az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés 282. cikkely: „Az Unió a sport sajátos természetére, az önkéntes részvételen alapuló szerkezeti sajátosságaira, valamit a társadalomban és a nevelésben betöltött szerepére tekintettel hozzájárul az európai sport előmozdításához. Az Unió tevékenységének célja a sport európai dimenziójának fejlesztése a sportversenyek tisztasásának és nyitottságának, valamint a sport területén felelős szervezetek közötti együttműködésnek az előmozdítása, illetve a sportolók, különösen a fiatal sportolók fizikai és szellemi védelmének révén”. 6.29. ábra - Fehér könyv a Sportról A 90-es évek elején merült fel először a Közösség részéről az igény és fogalmazódott meg az elképzelés, hogy meg kell határozni a tagállamok sportjának felépítését, működését, a kormányzati és nem kormányzati (civil) szféra érvényességi körét. Ennek célja az volt, hogy a tagállamok képesek legyenek összehangoltabb, hatékonyabb együttműködések kialakítására a sport minden alterületén: az élsporttól az iskolai sporton keresztül a szabadidősportig. Ennek oka az volt, hogy a tagállamok egymástól jelentősen eltérő kulturális, sportszakmai megközelítésben, eltérő közigazgatási és törvényi feltételek között szervezik sportéletüket. A sportszféra irányítása nemzetenként más és más képet mutat. Általánosságban a gyakorlat azt mutatja, hogy a sportszféra felel a saját sportpolitikájáért, az állam pedig a működési feltételek megteremtésében partner. Az EU valamennyi tagállama kormányzati szinten irányítja a sportot. De az irányítás tartalma, módszerei és szervezeti keretei eltérőek. Így például van, ahol önálló minisztériuma van (pl. Franciaország, Luxemburg), van, ahol a sportadminisztráció egy részét alkotja egy másik tárcának (pl. Németország Belügy, Portugália és Spanyolország Oktatási Minisztérium, Dánia, Görögország Kulturális Minisztérium). Ugyanakkor vannak országok, ahol a sport ügye eleve több minisztériumhoz tartozik, az ügyek tartalmától függően (pl.: Ausztria, Hollandia, Olaszország, Svédország). Bár vitatható, de mégis úgy tűnik, hogy a „többtárcás” kormányzati irányítás a leghatékonyabb forma a felsoroltak közül, mivel itt a sport civil szférája, a sport civil esernyőszervezete szélesebb autonómiával rendelkezik, s a sport biztosabb alapokra támaszkodhat. Ez különösen a volt szocialista tábor államaiban tűnik igaz megállapításnak. A kormányzati és nem kormányzati befolyást illetően is nagyok az eltérések az unión belül: A mediterrán országok többségében (Spanyolország, Görögország) nagyobb arányú az állami és kisebb a nem kormányzati szervek befolyása a sport működtetésében. Ez az arány például az Egyesült Királyságban és Belgiumban nagyjából egyensúlyban van, míg Dániában, Olaszországban és Németországban a nem kormányzati szféra kezében van főként a sport. Az Európai Unió három fő dimenzióban foglalkozik a sporttal:
Két terület különíthető el, amelyben a közösségi intézkedések közvetlenül – és támogató jelleggel – hatnak a sportra. Ezek:
A sportnak direkt és indirekt kapcsolódási pontjai vannak az alább felsorolt közösségi politikákhoz:
Összefoglalva megállapítható, hogy a sport pozíciója, megítélése, jelentősége a XX. század 80-as éveitől folyamatosan javult, illetve erősödött az európai kontinensen. Az Európai Unió elismeri azt, hogy a sport az egyik legelterjedtebb emberi tevékenység, a szabadidő-kultúra szerves része és az egészséges életmód megvalósításának alapfeltétele az európai polgárok milliói számára. Jelen van minden társadalomban, s a legnagyobb civil társadalmi szerveződésként tartják számon. A felsoroltak miatt az Európai Közösség hosszú távú, fenntartható fejlődésének egyik eszköze, területe. 3.11.1. Kérdések Melyek a sport területének legfontosabb állomásai az európai uniós dokumentumokban? Milyen intézmények foglalkoznak a sporttal az Európai Unióban? Milyen három fő dimenzióban foglalkozik az Európa Unió a sporttal? Mit jelent az ún. „Négy szabadság elve” és milyen hatással van az európai sportra? Milyen más közösségi politikákhoz van közvetett vagy közvetlen kapcsolata a sportnak? 4. A modern kori olimpiai mozgalom kialakulása, fejlődéstörténete „Kevés lenyűgözőbb fejezete van az emberiség históriájának, mint az olimpiák története. Gyökerei az ókorban keresendők, s bár a görögök által megálmodott nemes küzdelem az idők során átalakult, sőt, modernkori feltámasztását követően bizony hozott olyan eseményeket, amelyek egyáltalán nem illenek az olimpiai eszméhez, azért a játékok története még mindig azon részek közé tartozik, amelyeket böngészve garantáltan nem vért, fegyverzajt, alantas intrikák és politikai baklövések szomorú sorát találja az ember.” – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján. E fejezet a Nemzetközi Olimpiai Mozgalom megalakulásáról, fejlődéstörténetéről ad összefoglalást elsősorban az olimpiai játékokhoz kötődően. Kun „Aranyérmek árnyékában” c., valamint Kutassi „A magyar és osztrák olimpiai mozgalom 1918 előtt” c. művek jelentik ezen alfejezet kiegészítő, ajánlott irodalmát. 4.1. Az újkori olimpiai mozgalom megalakulásának előzményei Az antik olimpiai játékok megkérdőjelezhetetlenül a civilizáció kultúrtörténetének legértékesebb tradícióihoz tartoznak. Hellász testkultúrája, amely a mítoszok világából és a görögség sajátos társadalmi, politikai viszonyaiból (vallás, temetési és avatási szertartások, poliszok közötti versengések stb.) táplálkozott, több évszázadon keresztül sokszor és sokféle formában megjelent nosztalgikus érzéseket felidézve a haladó szellemiségű költők, írók, tudósok, politikusok műveiben, gondolataiban. Takács „Az olimpiák története” c. művében erről így ír: „Az antik olimpiák, a regionális görög versenyjátékok és a római gladiátorviadalok megszűnése után hosszú ideig csend honolt az európai testkultúrában. A lovagi próbák és a bajviadalok átvettek ugyan valamit az ókor bizonyos elemeiből, de csak a reneszánsz alatt vetődhetett fel az olimpiai játékok újjáélesztésének gondolata. Azt szokták mondani, hogy a görögség kultúrája nélkül nincs modern Európa, ennek mintájára állíthatjuk, hogy a »septem probitates« (hét lovagi próba) és a reneszánsz testkultúrája nélkül nem lett volna modern olimpia. Az első újkori művet az olimpiákról Palmieri (1405–1475) reneszánsz tudós és államférfi írta, majd ezt követően sok szerző többféle nyelven értekezett a görögök híres versenyjátékáról. Íme, egy rövid névsor: Hieronymus Mercurialis, Petrus Faber, Comenius, Rousseau, Schiller, Basedow, Guts-Muths. Angliában, vidéki birtokán Robert Dover kapitány rendre megtartotta »anglius olimpiai játékait«, amelyeket 1634-től Olympic Gamesnek neveztek (pán-angolszász játékkísérletek). 6.30. ábra - Kötélmászás A XIX. században a görögök is kísérleteztek dicső múltjuk felelevenítésének serkentésére olimpiák rendezésével (pán-hellén játékkísérletek), amelyek azonban többnyire népünnepélyekbe torkollottak. A Nemzetközi Olimpiai Mozgalom elindulását több feltétel megléte tette lehetővé. Az antik olimpiai szentély ásatásai, amelyeket német régészek végeztek 1875-től 1881-ig, felhívták a figyelmet az olimpiákra, és új lendületet adtak az ősi versenyjátékok felújításának. Megállapíthatjuk, hogy az ókori és az újkori olimpiák »nulla kilométerköve« egyaránt Olümpia, a Peloponnészosz-félsziget nyugati részén fekvő kis település, amely felbecsülhetetlen értékekkel gazdagította az emberiség kultúráját. Már csak egy vezéregyéniség hiányzott, aki az ősi romok alól feltárt leletekbe életet lehelt. Ez lett Coubertin báró.” 4.2. Az olimpiai mozgalom megalapítója: Pierre de Coubertin és a NOB megalakulása Az újkori olimpia, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) létrehozása báró Pierre Fredi de Coubertin (1863–1937) nevéhez fűződik. Coubertin egy ősi észak-franciaországi kastélyban élte gyermekkorát jómódú nemesi család sarjaként: A fiatal báró sokféle sportot űzött, szívesen lovagolt, vívott és teniszezett, mégis ideje nagyobb részét a szellemtudományoknak áldozta. A párizsi Sorbonne Egyetemen történelemtudományokat hallgatott, de pedagógiai tanulmányokat is folytatott. Ennek során találkozott az akkoriban híressé vált angol gentleman sportmozgalom tanaival. Közelebbről is meg akarta ismerni az angol egyetemek, a college sportok nevelési gyakorlatát, az arnoldizmus eszmevilágát (ifjú keresztény gentleman), amely Coubertin számára különösen vonzó volt, hiszen ő is azt szerette volna, ha a hazájában az ifjúság is ezt az alapelvet, szellemiséget („izmos testben lángoló szellem” vagy másként: a fiatal keresztény úriember eszményképét) követi. Mint sok haladó gondolkodású költőben, tudósban korábban, benne is megfogalmazódott a vágy, elképzelés egyfajta hellén kalokagathisztikus pedagógiai irányzat kialakítására és megvalósítására. 6.31. ábra - Pierre Fredi de Coubertin Azonban sokáig sem a francia kultuszminisztérium, sem a pedagógusok nem voltak nyitottak nézeteire. Ezért Coubertinben megérlelődött az újkori olimpiák felújításának gondolata, mint végső remény nevelési elképzeléseinek megvalósítására és népszerűsítésére. Abban bízott, hogy a hellén gimnasztika és a pánhellén játékok szellemisége és az olimpiai küzdelmek újbóli megrendezése népszerű lesz nemcsak a franciák, de más népek körében, és rádöbbenti az embereket a fizikai aktivitás jelentőségére. Először 1892-ben mutatta be nyilvánosan elképzeléseit az olimpiákról, majd a Sorbonne-on 1894. június 23-án megrendezett sportfórumon a résztvevők egyöntetűen támogatták elgondolását és megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, útjának indult a Nemzetközi Olimpiai Mozgalom. A NOB lett későbbiekben az „olimpiai mozgalom” szíve, az egymás után megalakuló nemzeti olimpiai szervezetek világra kiterjedő „esernyőszervezete”. 6.32. ábra - Athén – Márvány Stadion Coubertin ekkor mint a NOB főtitkára kezdte meg a mozgalom alapjainak lerakását és az első modern olimpiának Athénban (1896) az előkészítési munkálatait. Széles körű és igen intenzív sportdiplomáciai tevékenységet fejtett ki. Elszántságát és az olimpizmus ügye iránti teljes elhivatottságát jelzi a tény, hogy még saját vagyonát is a NOB működtetésére fordította. Gyakori utazásai során politikusokat, diplomatákat, mecénásokat és a sport különféle támogatóit, szimpatizánsait kereste fel és győzte meg az olimpiai mozgalom ügyének. Az újkori olimpiák premierje után, 1896-tól Coubertin lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, és ezt a tisztséget 1925-ig töltötte be, amikor saját elhatározásából lemondott. A NOB munkáját és különösen az elnöki tevékenységét az első évtizedben az töltötte ki leginkább, hogy elérje azt, hogy az olimpia önálló sportintézmény, rendezvény legyen. Párizs (1900), St. Louis (1904), valamint London (1908) olimpiáját ugyanis a világkiállítás részeként rendezték meg, számos bonyodalommal és ellentmondással. A báró nevéhez köthető az olimpiai versenyek egységes szabályzatának kidolgozása és a NOB elé terjesztése. Erre az 1905-ös brüsszeli, harmadik NOB-kongresszuson került sor. Ennek hatására jelentősen felgyorsult a nemzetközi sportági szövetségek megalakulása, és ezzel párhuzamosan a világ sportmozgalmának fejlődése. 6.33. ábra - Louisiana – Világkiállítás és Olimpia A NOB megalakulása után elkészítették a mozgalom „Bibliáját”, alapszabályát, az úgynevezett Olimpiai Chartát, amelyet folyamatosan bővítenek, változtatnak, aktualizálnak, de alapelvei ma is érvényben vannak és irányt mutatóak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagjainak (16 fő) nevét az első újkori olimpia színhelyén, az athéni stadionban őrzik márványba vésve: Pierre Fredi de Coubertin, a játékok újraálmodója, Demetriosz Vikelasz, az első elnök és megint Coubertin, mint az első főtitkár, valamint a tagok: E. Callot (Franciaország), A. D. Butovszkij (Oroszország), W. M. Sloane (Egyesült Államok), V. G. Balck (Svédország), C. Herbert és Lord Ampthill (Anglia), dr. Kemény Ferenc (Magyarország), J. B. Zubiaur (Argentína), Guth-Jarkovsky (Csehország), D’Andria Caraffa és Luchessi Palli (Olaszország), Maxime de Bousies (Belgium), L. A. Cuff (Új-Zéland) és dr. Willibald Gebhardt (Németország). 4.3. A Nemzetközi Olimpiai Mozgalom fejlődéstörténete A Nemzetközi Olimpiai Mozgalom alapeszméje az olimpizmus. Ez egy életfilozófia, életszemlélet, amely kiemeli és egyesíti a test, az akarat és az ész erejét, valamint ezeket harmonikus egységként kezeli. Az olimpizmus mélyen humanisztikus eszméje a sportban az örömre és az erőfeszítésre alapuló életmód, életfelfogás, viselkedés fontosságára hívja fel a figyelmet és az egyetemes erkölcsi alapelvek fontosságát hangsúlyozza. Célja, hogy a sportot az emberiség fenntartható társadalmi, gazdasági fejlődésének szolgálatába állítsa a világbéke és az emberi méltóság megőrzése érdekében. 6.34. ábra - Jacques Rogge Az olimpiai mozgalom központi szervezete, a „mozgatórugója” a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amelynek jelenlegi elnöke a belga Jacques Rogge. A NOB-ot az olimpiai mozgalom kormányzó szervének is tekinthetjük. A NOB felügyeli az olimpiai szervezeteket és a rendező országok kötelezettségeinek teljesítését. Döntést hoz a legfontosabb kérdésekben, úgy mint például a rendező város kiválasztásában, vagy az olimpiák programjának összeállításában. A NOB-on kívül számos szervezet segíti az olimpiai mozgalmat, emiatt kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik. A NOB – amely jellegét tekintve egy nemzetközi nonprofit szervezet – a világ sportéletének koordináló és „logisztikai központja”. Tagországainak száma 205 (2010-es adat), amely alapján a legnagyobb és legbefolyásosabb világszervezetek közé sorolható. Székhelye a Genfi-tó partján, Lausanne-ban (Svájc) található. A NOB legfontosabb küldetése az olimpiai mozgalom vezetése az Olimpiai Karta alapelveinek és céljainak megfelelően. Nagy általánosságban az olimpiai mozgalom kifejezésbe beleszámít minden és mindenki, amit és akit az olimpia magába foglal: ilyenek a nemzeti és nemzetközi sportot irányító szervek, a sportolók és nem utolsósorban az olimpiai játékok szponzorai. Az olimpiai mozgalom legfontosabb szervei:
A NOB tagsága 156 főből áll, ebből 29 tiszteletbeli tag. A tagok között vannak nemzetközi hírű sportolók, politikusok, arisztokraták, üzletemberek, a nemzetközi sportszövetségek vezető tisztviselői. Három fő szerve van: közgyűlés, végrehajtó bizottság és az elnök. A végrehajtó bizottság az elnökből, a négy alelnökből és tíz tagból álló operatív testület. A tagjait a közgyűlés titkos szavazáson választja meg titkosan, négy évre. Az elnököt szintén titkos szavazással választják meg 8 éves időtartamra, amely négy évre megújítható. A NOB tagjai minden évben közgyűlésen határozzák meg az olimpiai mozgalom aktuális fő irányvonalát, valamint döntenek a játékok rendezési helyszíneiről. A NOB legfontosabb bizottságai:
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jogállást tekintve igen sajátos szervezet, kormányoktól, valamint nemzeti vagy nemzetközi sportszervezettől független, szuverén és autonóm intézmény. Hivatalosan „önmagát kiegészítő szervként” deklarálta magát. Semmilyen kormány vagy sportszervezet nem delegálhat képviselőt a NOB-ba, hanem maguk a tagok választanak titkos szavazással új tagot, aki élete végéig (vagy bizonyos limitált korig, jelenleg ez 80 év) a NOB tagja marad, s aki nem az országát képviseli, hanem fordítva, a NOB-ot képviseli a saját országában! A NOB-nak személyek a tagjai és nem országok! Az eredeti szabályzat szerint egy országnak csak egy NOB-tagja lehet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (igaz, ez alól voltak s vannak kivételek, például Magyarország esetében is). 6.35. ábra - Kemény Ferenc
6.36. ábra - Juan Antonio Samaranch A NOB elnökei kronológiai sorrendben:
4.3.1. Az olimpiai mozgalom szimbólumai Az olimpiai mozgalom számos jelképet használ. Legtöbbjükben épp Coubertin ötleteit, elképzeléseit fedezhetjük fel. A legismertebb ilyen szimbólum az olimpiai karikák. Ez az öt egybefonódó karika szimbolizálja az öt kontinens egységét. (Coubertin ezt 1913-ban tervezte.) Egy másik értelmezés szerint a karikák a sport alapelveit szimbolizálják: szenvedély, hit, munkaerkölcs, sportszerűség. 6.37. ábra - Olimpiai ötkarika Az öt karika szimbóluma szerepel fehér alapon, az olimpiai zászlón is. A karikák színei (fehér, vörös, kék, zöld, sárga és fekete) közül legalább egy a világ minden nemzetének zászlajában szerepel. A zászlót 1914-ben fogadták el hivatalosan, de első alkalommal csak 1920-ban, Antwerpenben használták. Azóta a játékok minden rendezvényén felvonják a nyitóünnepségen, illetve levonják a záróünnepségen. Az olimpiai játékok latin jelmondatának, a „Citius, Altius, Fortius!”-nak a jelentése „Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben!”. Coubertin pedagógiai elképzeléseit az olimpiai eskü fejezi ki legjobban: „A legfontosabb dolog az olimpiai játékokban nem a győzelem, hanem a részvétel, hasonlóan az élethez: nem a diadal, az igyekezet, az akaraterő, a kitartás a fontosabb. A legalapvetőbb dolog nem az, hogy legyőzd társaid, hanem, hogy küzdj jól!” Örök értékű igazság!! 6.38. ábra - Olimpiai láng szertartásos meggyújtása Az olimpiai lángot – a mozgalom másik fontos jelképét – minden játékot megelőzően a görögországi Olümpiában gyújtják meg tradicionális hellén ceremónia keretén belül, a Nap melege segítségével. Innen egymást váltó futók (ők többnyire prominens személyek) juttatják el az adott olimpia rendező városáig, több ezer km-t megtéve – az utóbb években látványos show-szerű körülmények között – földön, vízen, levegőben. Ez a szokás 1936-tól (Berlin) van életben. Magyarországon kétszer haladt át, a berlini és müncheni olimpiákat megelőzően. Az Olümpiából hozott lánggal gyújtják meg a nyitóünnepségeken az olimpiai stadionban elhelyezett hatalmas fáklyát, amelynek lángja a játékok végéig lobog. A láng meggyújtása általában a nyitóünnepségek fénypontja, s a rendező ország legkiemelkedőbb, legnépszerűbb sportoló személyiségei közül választják ki az érintettet e megtisztelő feladatra. Az 1968. évi nyári olimpiai játékokon volt először hivatalos kabalája a játékoknak, és ezt a hagyományt azóta minden rendező város tartja. Ezek a vicces-kedves figurák többnyire állati, emberi vagy fantázia szülte vidám alakok. A játékokat rendező ország kulturális hagyományait a látványos megashow-programok, látványos megnyitó- és záróünnepélyek alkalmával ismerhetik meg a nézők milliói szerte a világon a legjobban. Az olimpiai játékok hivatalos nyelve a francia és az angol, de a házigazda ország nyelve is többnyire hivatalosan elfogadottnak minősül. Következésképp minden nyilatkozat és kiáltvány franciául, angolul és a házigazda nemzeti nyelvén hangzik el. 4.3.2. 2.5 Az olimpiai játékok fejlődéstörténete Az egymást követő olimpiai játékokon folyamatosan emelkedett a részt vevő nemzetek száma és a részt vevő sportolók, felkészítő szakemberek száma. A híradástechnika fejlődése, a média szerepének növekedése nyomán a világ sportszerető közönsége is egyre nagyobb érdeklődéssel fordult a 4 évente, illetve most már 2 évente – a téli és nyári játékok váltakozása miatt – megrendezett játékok felé. Így vált az olimpia versenysorozata a világ legnézettebb televíziós és médiaeseményévé, de a rendező városok helyszínein is nézők milliói élvezik a játékok izgalmát, magával ragadó, egyedülálló hangulatát. Napjainkra az olimpia gigantikus méretűvé vált, olyannyira, hogy ez komoly problémákat okoz a megrendezésénél. Ezért a NOB a programban szereplő sportágak, versenyszámok számát és a részt vevő sportolók létszámát is folyamatosan korlátozni kénytelen. (Ez a NOB Programbizottságának hatásköre.) Az első athéni játékokon 14 ország 241 részt vevőjéről az olimpiai játékok versenyzőinek száma 2008-ra elérte a 205 ország 11 028 sportolóját. A téli játékok programterjedelme és méretei jelentősen elmaradnak nyári megfelelőjüktől. Például a 2006. évi téli olimpiai játékokon Torinóban, Olaszországban összesen 80 ország 2633 sportolója mérte össze tudását 84 versenyszámban. A játékok programméretének korlátozása érdekében vezették be az ún. kvalifikációs rendszert (l. pl. a regionális játékok, kontinensbajnokságok stb.). Az újkori olimpiai játékok története során újabb és újabb hagyományok, szokások épültek be a rendezvények forgatókönyvébe, mint a nyitó- és a záróünnepségek megrendezése vagy az érmek átadásának ünnepélyes aktusa. Mindazonáltal az olimpia népszerűsége és a velejáró extrém médiafigyelem újabb és újabb problémákat is hozott magával: l. a politika és a gazdasági szféra mind erőteljesebb beavatkozási szándéka (kommercializmus), a terrorizmus megjelenése (szélsőséges csoportok erőszakos cselekedetei), a korrupció stb. 6.39. ábra - Olimpiai játékok – Párizs, 1900 Az első, athéni olimpia sikere után a következő olimpiai játékok vesztettek jelentőségükből, ugyanis a párizsi (1900) és st. louis-i (1904) ünnepeket háttérbe szorították a világkiállítások, melyeket az olimpiai játékokkal azonos helyen és időben tartottak meg. Ahogy az olimpiák résztvevőinek száma, úgy e nagyszabású sportesemény médiában való szereplése is megnőtt. Napjainkra az olimpiai játékok a világ legnagyobb televíziós eseményeivé váltak. Ezt jól érzékeltetik a számok is: a 2000-es sydney-i játékokon kb.16 ezer televíziós és újságíró dolgozott, egy becslés szerint körülbelül 3,8 milliárd ember követte az olimpiai játékok eseményeit a televíziókban. Napjainkra a televíziós közvetítések jogának eladása jelenti a NOB számára a legjelentősebb bevételt. Erre szüksége is van, mivel a játékok finanszírozása a NOB és a rendező ország számára a legnagyobb kihívás. Az olimpia játékok megrendezése óriási üzletté vált az ezredfordulóra, ugyanakkor az is tény, hogy a játékok megrendezése egyre nagyobb költségekkel jár. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azoknak a nemzeteknek és sportolóknak engedélyezi a játékokon való részvételt, amelyek és akik megfelelnek számos, a nemzetközi szervezetek által megkövetelt rendkívül szigorú feltételeknek. A sport globális, multikulturális jellegének és szerepének, valamint a nemzetközi politikai konfliktushelyzeteknek és változásoknak (pl.: állampolgárság változtatása, országok megszűnése és megalakulása stb.) köszönhetően egyre összetettebb jogi szabályozást igényel a sportolók státusának és versenyzési jogosultságának megállapítása. 4.3.3. Politika és sport – bojkott az olimpia játékokon Az olimpiai játékok alapvetően és eredendően a világ népei közötti egyetértést, megértést és békét hivatottak erősíteni. Azonban sajnos a játékok története alatt számos alkalommal politikai incidensek is befolyásolták e nagyszabású sporttalálkozó megrendezését, lebonyolítását. Ez nem csoda, hiszen a rendezvény rendszerint a teljes világ figyelmét élvezte, így az esemény kiváló lehetőséget biztosított szélsőséges, nacionalista és vallási körök, fanatikusok, politikai rezsimek számára, hogy létezésükre ily módon hívják fel a figyelmet. Az egyik legismertebb ilyen tragikus eset az 1936-os berlini olimpiai játékok volt, melyet a nácik egyfajta propagandaként használtak fel. A politika jelenlétére a sportban azonban a leginkább a játékok bojkottja hívja fel a figyelmet. Ez sajnos többször előfordult az elmúlt majd 120 évben. Például a Szovjetunió nem vett részt az olimpiai játékokon az 1952-es helsinki olimpia előtt, ehelyett saját versenysorozatot rendeztek sportolóik számára, melyet „Szpartakiádnak” neveztek el. Politikai jellegű incidensek az 1968-as mexikóvárosi olimpiai játékokon is történtek, csak kisebb léptékben: két amerikai atléta, Tommie Smith és John Carlos a „Fekete erő”, amerikai polgárjogi mozgalom küzdelmére hívta fel a figyelmet magasra tartott öklükkel, a 200 méteres síkfutás eredményhirdetésén. Válaszul a NOB amerikai elnöke, Avery Brundage arra utasította az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságát, hogy azonnal küldjék haza a két renitens sportolót, vagy megvonja az egész futócsapat versenyzési jogát. A politika beleavatkozása az olimpiai játékokba – sajnálatosan – napjainkban is aktuális téma, s várhatóan az is marad. 6.40. ábra - 1936, Berlin Az 56-os melbourne-i olimpia volt az első, amikor egyes országok bojkottálták a rendezvényt. Hollandia, Spanyolország és Svájc a magyar forradalom szovjetek általi vérbefojtása miatt nem utaztak el a játékokra, míg Kambodzsa, Egyiptom, Irak és Libanon a szuezi válság miatt tették ugyanezt. 1972-ben és 1976-ban számos afrikai ország fenyegette a NOB-ot bojkottal azért, hogy megvonják a részvétel jogát Dél-Afrikától, Rhodéziától és Új-Zélandtól. A NOB beleegyezett az első két feltételbe, de elutasította Új-Zéland eltiltását 1976-ban, mert a bojkott Új-Zélandot csak egy új-zélandi rögbicsapat dél-afrikai turnéja miatt büntette volna. Ezen országok visszavonultatták csapataikat, mivel néhány afrikai atléta részt vett a játékokon. Így összesen 22 ország bojkottálta a montreali eseményeket, amiért Új-Zélandot nem zárták ki. 1976-ban a Kínai Népköztársaság nyomása miatt Kanada nem engedélyezte a Kínai Köztársaság (Tajvan) számára a részvételt a montreali nyári olimpiai játékokon Kínai Köztársaság néven, ennek ellenére kompromisszumot kötöttek arról, hogy Tajvan részt vehet a Kínai Népköztársaság zászlaja és himnusza alatt. Tajvan elutasította ezt a lehetőséget, legközelebb csak 1984-ben szerepelt az olimpiai játékokon Kínai Taipei néven, egy különleges zászlóval. 1980-ban és 1984-ben a hidegháború ellenfelei bojkottálták egymás olimpiai szereplését. Mintegy 65 állam zárkózott el a szerepléstől a moszkvai játékokon 1980-ban – az afganisztáni szovjet megszállás miatt. 6.41. ábra - Los Angeles, 1984 Ez a bojkott 81-re csökkentette le a szereplő nemzetek számát. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés 14 állama (Románia kivételével) „ellenbojkottálta” a los angelesi olimpiai játékokat 1984-ben. Azt állították, hogy nem tudják garantálni sportolóik biztonságát. A szovjet politikai vezetés arra hivatkozott, hogy „a soviniszta felfogás és az szovjetellenes hisztéria felkapott lett az Egyesült Államokban”. Az 1984-es bojkottáló országok megrendezték saját versenyüket „Barátság Játékok” néven. Több világméretű felhívás kapott szárnyra a pekingi olimpiai játékok bojkottálására is, tiltakozásul a kínaiak Tibethez kötődő politikája miatt. De, végül is – szerencsére – az összes ország lemondott bojkottálási tervéről. A bojkottok első számú vesztesei elsősorban maguk a sportolók voltak, akiknek a politika sok esetben tönkretette karrierjüket. 4.3.4. Erőszak az olimpiai játékokon Coubertin báró azon vágya, hogy az olimpiai játékok teljes világbékét hoznak és a játékok a béke, a megértés szimbóluma legyen, sok esetben sajnos nem váltak valóra. Valójában három olimpiai periódus telt el olimpiai játékok nélkül, háborúk miatt: az 1916-os játékokat az I. világháború miatt, az 1940 és 1944-es nyári és téli olimpiai játékokat a II. világháború miatt (l. az alábbi összegzést).
1896 • 1900 • 1904 • (1906 – nem hivatalos) • 1908 • 1912 • 1916 (elmaradt) • 1920 • 1924 • 1928 • 1932 • 1936 • 1940 (elmaradt) • 1944 (elmaradt) • 1948 • 1952 • 1956 • 1960 • 1964 • 1968 • 1972 • 1976 • 1980 • 1984 • 1988 • 1992 • 1996 • 2000 • 2004 • 2008 • (2012 • 2016) Téli Játékok: 1924 • 1928 • 1932 • 1936 • 1940 (elmaradt) • 1944 (elmaradt) • 1948 • 1952 • 1956 • 1960 • 1964 • 1968 • 1972 • 1976 • 1980 • 1984 • 1988 • 1992 • 1994 • 1998 • 2002 • 2006 • 2010 • (2014) Napjaink legfélelmetesebb globális jelensége, a terrorizmus már a 70-es években megjelent az olimpiai játékokon. 1972-ben Münchenben, amikor is az izraeli olimpiai küldöttség tizenegy tagját ejtette túszul a Fekete Szeptember nevű palesztin terroristacsoport. A német terrorelhárítók szabadítási kísérlete tragédiába torkollott, s az öt terrorista mellett kilenc izraeli sportoló is életét vesztette. Ugyancsak sokkoló esemény volt az 1996-os atlantai olimpián, amikor az olimpiai játékok 100 éves évfordulójára készített parkban egy pokolgépes támadás során meghalt két ember, összesen 111-en sérültek meg. Az Amerikát ért tragikus és hírhedt 2001. szeptember 11-i terrortámadás után az első olimpia a Salt Lake City-ben rendezett 2002. évi téli olimpiai játékok volt. A 2002-es játékok előtt nem volt precedens arra, hogy ennyi pénzt költöttek volna a játékok, a sportolók és a nézők biztonságára. De ez a történtek miatt nyilván érthető volt. Az olimpiai játékok világszerte nagy népszerűségnek és nézettségnek örvendtek, ezért sokan joggal tartottak, s tartanak attól, hogy a jövőben a játékok lesznek a terrorszervezetek támadásainak legfőbb célpontjai. Ennek következtében egyre inkább előtérbe kerültek az olimpiai játékok biztonsági kérdései. 4.3.5. Olimpiai sportágak Olimpiai sportágaknak nevezzük a nyári és a téli olimpiai játékok versenyszámait. A jelenlegi olimpiai program 35 sportágat tartalmaz 53 szakággal. A nyári olimpiai játékokon 28 sportág 38 szakága szerepel mintegy 300 versenyszámmal, a téli olimpiai játékokon pedig 7 sportág 15 szakággal és körülbelül 80 versenyszámmal. A versenyszámok száma és típusa olimpiáról olimpiára változhat (változik is), amelyről a NOB Programbizottsága dönt. Minden olimpiai sportágat egy-egy nemzetközi szövetség képvisel. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság állapítja meg a sportok, a szakágak és a versenyszámok szerkezetét. Eszerint az olimpiai sportágak több szakágra oszthatók, amikről gyakran azt gondoljuk, hogy különálló sportok. Az egyes szakágakat versenyszámokra osztják, és a versenyszámok megnyeréséért lehet aranyérmet nyerni. Egy sport- vagy szakág akkor kerül be az olimpia programjába, ha a NOB úgy határoz, hogy világszerte elég népszerű, valamint elég nagy a részt vevő országok száma, valamint a szigorú kritériumoknak megfelel. A NOB döntése függ az olimpiai játékokon való résztvevők számától is: még mindig több versenyszámuk van a férfiaknak, illetve több nyári sport van (mivel több nemzet indul a nyári olimpiai játékokon). Vannak sportágak, amelyek kikerülnek a programból. Ezeket a sportágakat azért törölték, mert vagy nem volt megfelelő érdeklődés, vagy nem volt megfelelő irányító testület. A tenisz például már a korábbi játékokon is szerepelt, de a NOB kivette a programból, majd később, az 1988-as játékok alkalmából visszakerült. Úgynevezett „bemutató sportok” is gyakran szerepelnek az olimpiákon, általában azért, hogy támogassa, népszerűsítse a rendező ország helyi sportját, vagy felmérje a nemzetközi érdeklődést és a támogatottságot (pl.: a strandröplabda – Los Angeles) az adott sportág iránt. 4.3.6. Olimpiai bajnokok és érmesek A sportolók vagy csapatok, akik első, második vagy harmadik helyezést érnek el az olimpiai játékokon, érmeket kapnak. Az első helyezettek aranyérmet kapnak – 1912-ig színarany, ezután arannyal futtatott ezüst, majd arany tetejű ezüstlap. A második hely jutalma ezüstérem, a harmadik helyezetteké bronzérem. Az első három helyezett jutalmazása 1906-ban került be az olimpiai programba, korábban – az 1896-os olimpián – mindössze az első és második atléta kapott érmet: ezüst- és bronzérmet. Különböző kisebb díjakat már 1900-ban is kiosztottak, ám 1904-től már ezüst trófeákat adtak a győzteseknek. A három érmet első alkalommal 1906-ban (a nem hivatalos olimpián) alkalmazták, ám mivel ez csak egy jubileumi rendezvény volt, a három díj hivatalosan az 1908-as londoni olimpiától szerepel az olimpiák történetében. A 2004-es játékokon az érmek mellett – a hellén hagyományok folytatásaként – olajfaágkoszorúkkal is jutalmazták a rendezők a sportolókat. Az olimpia bajnokok – akárcsak az ókorban – általában életük végéig saját országukban nagy népszerűségnek örvendenek és köztiszteletben álló személyek. A legnagyobb sportoló személyiségek aktív pályafutásuk befejeztével gyakran sportvezetőként, sportdiplomataként (akár NOB-tagként), sportújságíróként vagy edzőként tevékenykednek. 6.42. ábra - Michael Phelps 6.43. ábra - Larisza Latinyina 6.44. ábra - Paavo Nurmi
Yüklə 2,77 Mb. Dostları ilə paylaş:
|
