Szétbontva 5 részre: 2002. november 28

Az átalakításra összehordott avar kincsek gyűjtőhelye 825-877 között a Szent Denis apátság volt. Kopasz László a táblákba öntött aranyakból készíttette el Szent Dionysius főoltárát. A prédikációkban ezt átnemesítésnek nevezték. A szerencsés királyságok, apátságok évekig az aranytárgyak átalakításával foglalkoztak. De az aranyműves avar legények minden olyan átalakításról tárkány-bár feljegyzéseket készítettek, melyekről vándorlásaik során tudomást szereztek. Följegyzéseiket eljuttatták Keszt aranyasszonyhoz. Nyugaton az avar kincseket obor kincseknek, meg Harun al Rasid, vagy Nagy Konstantin kincseinek nevezték. Nagy Károly 811 tavaszán kelt végrendelete értelmében 21 érseki székhely és 15 udvari részesedett az avar kincsekből. Smaragd udvari káplán írása szerint Kopasz László és Jámbor Lajos részesedése, továbbá Hunteros comesnek, Hunt-Passzaunak, a későbbi I. Berengár császár nagyapjának a részesedése volt a legnagyobb. Bat-Baján fővezér Kandics, Targit, Solák és Kunimund határügyi hunok révén, 57 éven keresztül béke-adót fogadott el Bizánctól, hogy annak fejében az avar vezetők lemondjanak a kétoldalú támadásról. Ezalatt csupán Győrben 15 gönc (kb. 12mázsa) arany gyűlt össze 10 avar-gyűrű kirablása tehát körülbelül 150 gönc aranyat jelentett Nyugatnak. Velem őrparancsnokság, Alsóőr, Felsőőr, Szörényőr, valamint külső őrségeink: Boroszló Igló, Bécs, Göröc, Bihács és Ráma, úgy szintén Encs, Kalágé, Albán, Gorabán, a Barancsi, Czorai, Macsói, és a Szörényi bánság avar gyűrűi 5-5 gönc, összesen tehát 90 gönc (108 mázsa) arannyal rendelkeztek.

A Tarhosnál összegyűjtött följegyzések szerint Nagy Károly 240 gönc aranyat raboltatott el az avarok Égi birodalmából. Összesen 28 kurgánt raboltak ki. Pelsőc avar birodalmában 5 kurgán, az őrségek közül a székely, marúz, kazahun, kabar és palóc őrségek, valamint maga a Pelsőc fejedelemség is egyenként 10-10 gönc arannyal rendelkezett. A Csörsz védelmi árokrendszer is 2 gönc arannyal. Ehhez járult még a 24 szekérnyi arany ékszer és 120 szekér kínai és perzsa selyemáru. Joli-Tórem aranyasszony szobra és 5 gönc arany a baszkföldre került. Ezeket nem volt szabad visszakövetelni, mert Bakos és Kosut hadnagy baszkir népe ennyit megérdemelt. A nagy csatában ugyanis eljutottak a Nagyvízig, de ott magukra maradottságukban, csak elnyomás lett az osztályrészük. Az 5 gönc aranyat és ékszereket Isten dicsőségére használták fel. 899-ben, amikor Árpád és Apor megnyerte a brentai csatát, Berengár lombardiai király elismerte az avar kincsek visszakövetelésére való jogot és 900-950 között évenként 10 véka ezüstöt fizetett. Ugyanígy elismerték a szászok ezt a jogot és a bajorok is. 938-ig megfizették az aránylagosan rájuk eső évi adót. A bajor hercegek azonban megpróbáltak hadat indítani a magyar törzsszövetség ellen, csakhogy Pozsonynál csúfos vereséget szenvedtek. 934-ben Tormás fejedelemfi is az avar kincsek visszaszerzése érdekében jelent meg Bizáncban. Ott is, ugyanúgy, mint Berengár Arnulf, a pápaság, a csehek és a szászok szintén elismerték az adószedő hadjáratok igazságosságát.

Amíg az adószedést csupán a Béla határvédő törzs látta el, olykor, mint például 913-ban az Inn mellett egy kisebb csoport vereséget is szenvedett. Ekkor besenyő segítséget kértek. A segítség meg is jött, de bonyodalmakra vezetett. Szászországban a szokásos adón felül még több véka aranyat is követeltek. Erre az elkeseredett szász vezető réteg összefogott és Merseburgnál vereséget mért egy besenyő csoportra. Tarhos nyílvántartása szerint 915-ben Brémában, 934-ben Kölnben, 919-934 között Galliában, 935-954 között Akvitániában, 917-959-ben Lotaringiában, 909-927-ben a Svábföldön, 911-954-ben Burgundiában, 924-ben Gótiában, 914-ben Andalúziában, 944-ben pedig a Baszkorföldön jelentek meg. A rokon népeket azonban békén hagyták. 928-942-ben Rómában is jártak, 937-ben Kápuánál visszafordultak. 922-947-között Apuliában kerestek avar kincseket. Karintiában 901-937 között szedték össze az elrablott kincseket, 934-970-ig Bolgárországban, Albán- és Gorabánban, Görögországban, valamint Bizánc környékén szedték be az aranyadót. Abacil után Tarhos lett a beavatott központ fejedelme. Kuma-Magyarország fejedelmének a lányát, Szavárdit vette feleségül. Első felesége 898-ban halt meg. Kurtánvárban lakó Kusály-Kurszán-Kurtán fejedelem Érd alatt, a Duna átúsztatásakor megfázott. Hiába próbálkozott gyógyításával Szavárdi beavatott leányserege és a csepeli tartu-suomák gyógyító csoportja. 899-ben, amikor a futárok jó hírrel lepték meg, örömében Szavárdi karjai közt meghalt. Az özvegy Tarhos kötelességének tartotta, hogy Kurtán özvegyét, a volt felesége húgát feleségül vegye. Ennek az emlékére fogadtak el egy új törvényt. Eszerint az Encs vidéki Béla törzstől a Magyarka vidéki Béla törzsig mód nyílt kettős névadásra. Először is minden lánygyermeket, aki a nyári piros alma ünnepen (szeptember 1) született, Szavárdinak keresztelték az uruki-mani keresztények. (Ezt a táltoshitűek is átvették.) De a lányoknak még egy másik nevet is választottak a névadó ünnepségen. A Szavárdi lányok a medvetor ünnepén mentek férjhez. Ha a piros alma ünnepére lányuk született, azt is Szavárdinak keresztelték. Tarhos és Szavárdi Jula házasságából egy Szavárdi nevű beavatott leányka született. Ez a leány Szem-Szöcsi mongol vezér fiának, Karcsunak lett a felesége. Karcsu a Hunor tótól jött ide, beavatott sámánképzésre. Ebből a házasságból született első lányuk, Subad Szavárdi.

Az ősi törvény szerint az elődök által megkezdett Arvisurát beavatott gyermekük tovább folytathatta. Ez a jog megillette Subad Szavárdit is. Tarhos a Bizánc felé való békefenntartás híve volt, ezért dél felé nem tett lépéseket az avar kincsek visszaszerzése érdekében. Subad Szavárdi a Kapgán besenyők törzsébe tartozó Tar vitézhez ment feleségül. Ennek a házasságnak a következménye képpen a Hunor tótól Bolgárország határáig a tömények sora állott a magyar törzsszövetség mögött. Tarhos után Árpádnak és a beavatott Eperjesnek a fia, Zsolt Zoltán vette át az avar kincsek visszaszerzésének irányítását. Legtöbbször egy fejedelmi ifjút is küldtek az adószedő és kincskereső kalandozókkal. De a Béla és a Kapgán törzs fejedelmi rendelkezés nélkül is küldött adószedőket. A bajorok és a szászok erre persze rájöttek, jól felkészülve várták őket és egy ilyen alkalommal, még Tarhos idejében az Inn mellett, a vízvári (wasserburgi) hunok árulásától támogatva, nagy csapást mértek az önkényeskedőkre. Egy másik alkalommal a boroszlói avarok tájékoztatták a szászokat a helyzetről, sőt maguk is a szászok mellé álltak. Az avarokkal kevert szász és lengyel csoportok Merseburgnál súlyos csapást mértek a Jula besenyőkkel kevert szavárd magyarokra. A hun törzsszövetségi kisebb csoportok arról is értesülve voltak, hogy a pápai udvar is számon tartja az 52 évi időre megállapított adószedés lejártát. De ugyanebből az okból a 936-ban uralomra jutott I. Ottó is elkezdte a védelem céljait szolgáló várak építését. Subad Szavárdi férje a Van tó környéki Tar sem helyeselte az 52 év lejárta utáni kalandozást és ebben a kérdésben a beavatott budai központban is megoszlottak a vélemények. A 952. évben a fejedelmi ifjaknak meg is tiltották a kalandozásban való részvételt. Viszont elkezdődött a segélykérő hadműveletekben való részvétel. 954-ben például Ottó ellen fellázadtak a saját fiai, és Konrád herceg sok más főúrral együtt magyar fejedelmi segítséget kért. Taksony, aki bizánci beállítottságú volt, Béla törzsbeli, Kapgán besenyőkkel kevert Bulcsu, Lehel-Lél és Sur vezette töményt küldött segítségül. Konrádék a Rajnán túlra irányították őket. I. Ottó fiai és Konrád hívei kibékültek a császárral és Augsburgnál döntő vereséget mértek a hazai segítségtől megfosztott magyar haderőre. A vereséget még az is fokozta, hogy a Régensburgba vendégként érkező fejedelmi ifjakat is elfogták. Henrik herceg, a vendéglátójuk bitófára húzatta őket és még pápai átkot is mondatott rájuk. A budai beavatott központban Bulcsút, Lehel-Lélt és társaikat úgy tekintették, hogy a túlvilágon a németek szolgái maradtak. Ez a továbbiakban sok zavart okozott. Zsolt teljesen megbénult és fiára, Taksonyra ruházta a hatalmat. Taksony Söpte-Ibolyát vette feleségül, a Kapgán besenyő törzsből. Söpte-Ibolya apja megszervezte a besenyő társadalmat. Taksony a Nyugattal való megegyezés és a Bizánc felé való terjeszkedés híve volt. Vazul-Szavárdi, Subad-Szavárdi ikertestvére is a déli orientáció mellé állott. Ezért 948-ban a magyar törzsszövetség 48. évének határán Vazul-Szavárdi irányításával Bizáncba mentek. Itt Bulcsú és Tormás fölvette a bizánci keresztény hitet. A császár viszont elismerte az avar kincsek miatti adószedés jogát. Zombor 953-ban a megállapodást megerősítette és annak alapján Szirmiumban, az egykori római városban felállították a görög katolikus püspökséget. Taksony is, Pajsz is erősen pártolta a görög hittérítést. 960-ban, amikor a Béla törzs a Kapgán besenyőkkel Macedóniában szedte az adót. II. Nikéforosz császár azt javasolta nekik, hogy próbálják meg bevételeiket kipróbált vámosok alkalmazásával növelni. Küldött is nekik erre a célra alkalmas izmaelita, zsidó és türk kereskedőket. Ezek a vámosok a bizánci császárság besúgói lettek. 957-ben Olga hercegnő is fölvette Bizánc hitét. 958-ban a bizánciak már vonakodtak megfizetni az adót. Ekkor ütötte be buzogányával Botond Bizánc kapuját. Amikor a kievi orosz fejedelemség is fölvette a bizánci kereszténységet, Budavár beavatott központja is kapcsolatot keresett Rómával. XII. János pápa Zacheus püspököt küldte a római kereszténység ügyében.

Ez új helyzet teremtett. Az uruki kereszténység nem szedett tizedet Róma és Bizánc bevétele azonban a tized és az adományok voltak. Tarhos és Taksony éppen olyan szigorú rendet tartott hitbeli és egyházi kérdésekben, mint a katonai dolgokban. Az uruki egyház megszokott gazdálkodása kegyhelyek fenntartásában és az adományok érdektelen felhasználásában állott. A hitterjesztés nyugati módszerei ismeretlenek voltak. A világi dolgok pedig úgy festettek, amíg a nyolc törzs otthon gazdálkodott, addig a Béla és a kabar törzs adóbeszedő kalandozásban vett részt (a Csörsz vonalán, Pozsonykeszitől Kevekesziig kiképzett lovassággal, valamint a segédtörzsek csatlakozásával). A vezetéssel mindig a harkát bízták meg. A békés életben a 72-es osztószám érvényesült. Még Buda fősámán osztotta fel annak idején az Encs vidéktől Jászvásárig terjedő hun törzsszövetségi legeltetési területet 3x24, tehát 72 részre. Ebből a számból a Budavári beavatott központ sem engedett. Így aztán a beszedett adópénzt a harka is háromfelé osztotta, de azt már 24 részre a kende osztotta. Az adószedő hadjáratra induló csapatoktól a szövetséges Lombardia, Bajorország, CsehországésBulgária nem egyszer kért segítséget, s országukon készséggel átengedték a magyar nagyfejedelem csapatait. A csapatok pénzt láttak a csellengők felkutatásából, és a megváltási pénzt a csellengő gazdája fizette, de azt a csellengővel ledolgoztatta. 960 után Olga hercegnő is felkérte Albéla és Jula besenyő vezéreket a neki járó prémadók beszedésére I. Romanosz is igénybe vette a kabar és Kapgán törzset adószedésre. Bizánccal szemben nem volt érvényben az 52 évi adófizetésre vonatkozó megállapodás, de az avar birodalombeli szlávoktól délen is szedtek pénz és prémadót. Ehhez II. Nikéforosz és II. Bazileosz császár is hozzájárult. 948-ban Bulcsú, mint patricius, Tormás pedig mint barát megkeresztelkedett. Tormás az uruki kereszténység feje, ezek szerint Bizánchoz húzott 953-ban Zombor, az új uruki püspök is megkeresztelkedett patrícius jelleggel. Ők ketten jártak el Kievben és Szirmiumba hozták Hierotheosz püspököt. Ő alapította a Szent Demeter-féle püspökséget, melynek működése a Duna vonalától keletre terjedt. Ibolya bátyja, Tonuzaba még 960 után is kalandozott Görögországban a Kapgán besenyőkkel, áthaladva Bolgárországon, Trákián és Macedónián. 968-ban Olga orosz fejedelemnő I. Ottóhoz fordult püspökért és Ottó Jordánt küldte Gnézába. Nikéforosz császár, a Kazáriát meghódító Szvjatoszlávot hívta segítségül Bolgárország ellen. Szvjatoszláv el is foglalta ezt, de a maga számára. Ekkor fordultak segítségért Tonuzabához, mert Szvjatoszláv adófizetésre akarta kényszeríteni a görög császárt is. Taksony a Nyék törzset küldte az egyesült besenyő-orosz-magyar seregbe. Bizánc serege azonban 970-ben Arkadiopolisznál döntő vereséget mért az adószedő seregre. Tonuzaba ekkor Magyarországra költözött. Szvjatoszláv seregét a doroskátai besenyő vezér, Kurja támadta meg. Vitézeit levágatta. Szvjatoszláv koponyájából pedig kupát készíttetett. Abból itták a győzelmi bort a toron, Albéla városában. Budavár beavatott központja úgy határozott, hogy a további kalandozásról le kell mondani, s a nyolc törzs helyett mind a tíz törzset be kell fogni a mezőgazdasági termelőmunkába és a Csörsz árokrendszer, és a határvidék lovasságát a tartalék adópénzből kell fizetni. Taksony, halála előtt nem sokkal Csantavér aranyasszonyt, a rimalányok parancsnokát vette feleségül. Csantavér a leggazdagabb Jula besenyő vezér leánya, Kurja albélai besenyő vezér unokája volt. Gejza, az ifjú fejedelem a beavatott központ és Taksony irányvonalának megfelelően Nyugat felé igyekezett jó kapcsolatokat teremteni, de felesége révén a háta mögött álltak a besenyők, akiknek 955-ös riadóztatásakor megdermedt Nyugat Európa és Magyarország megtámadásáról lemondott. Gejza a Szent-Demeter bazilikájában megkeresztelkedett István névre. Fenntartva a 72 tartományú felosztást és utódaira is kötelezővé tette Szekszárd törvényét. Eszerint a 24 ogúz nemzetséget 24 állatjel különböztette meg. Ezzel magát is, népét is a 24 hun törzsből álló ősi szövetség részesévé tette. Az Arkadiopolisznál elszenvedett 970. évi vereség a beavatottak nagytanácsában a Nyékiek törzsét is engedékenyebbé tette és a nyugatiakkal való megegyezés felé vezette. A mainzi érsekség által meghirdetett békét csaléteknek tekintették ugyan, de mégis hajlandók voltak egy korosztálynyi időszaknak megfelelő 20-25 éves békességre. A budavári beavatott központ a 972. uruki évre összehívta a Nagytanácsot. Ezen 100 szavazat közül 58 a nyugati, 36 a keleti közeledés mellett döntött, hatan tartózkodtak a szavazástól. A Budán tartózkodó Zaheus pöspök vitte hát a hírt, hogy az uruki keresztény egyházak szövetsége elfogadta a mainzi érsekség ajánlatát.

Az Avar-Curia 973 medvetorán meghatározta a quedlinburgi értekezleten résztvevők által követendő irányvonalat. Nem akarták, hogy megismétlődjék a 800. évi avarvész. A békés egymás mellett élést a római pápa ígéretével is biztosítottnak látták. A kievi uruki egyház is érintkezésbe lépett a Van tói püspökséggel, s onnan az a válasz érkezett, hogy legyen egy akol, egy pásztor. A küldöttek ilyen szándékkal indultak tárgyalni ...

268.Arvisura Deédes aranyasszony

oktatási anyagából

450-455-ig

HÁROMSZOR NYOLCAS ISTENSÉG

Ataiszban, Góg földjén laktak a fekete hunok, Magóg földjén a fehér hunok, ahol a síksági földeken termelték a kenyérnek és lepénynek valót, míg a hun felvidéken a legeltetéses állattenyésztés folyt. A hun síkságon csak karmos állatokat tartottak. Amikor Buda kőfaragó fejedelem felépítette Úr városát, a magas hun felvidékről hunok jöttek át a tengeren a lassan süllyedő Ataiszból, de Özönvizek és a hunoknál szokatlan emberáldozatos temetkezési mód miatt elhagyták Úr és Uruk városának környékét és lovaikkal Paripa és Dabósa környékén telepedtek le, majd az árvizek miatt átmentek a Nagyhegyen (Kaukázuson) és a hunok Hunnor városáig a hegyek alján lévő síkságokat a háromszor nyolcas Istenséggel bíró gazdag hunok között felosztották. A sokgyermekes szegény hunok egy-két lovacskával pedig Ordoszba mentek, ahol az ajnókkal és agabákkal összeházasodva megalapították újból a 24 hun törzs szövetségét. Az egész Hangun folyó vidékét bírtokukba vették. Sajnos Susa városából száz, igen tekintélyes családot elüldöztek, akik Léhen keresztül a Tórem-tóhoz vándoroltak, majd a kinajokkal összeházasodva megalapították a háromszáz család birodalmát. Ők bevezették az ataiszi kulturáltabb életmódot és vezetésük mellett a kinajok nagyon elszaporodtak és mindig nagyobb nyomást gyakoroltak Ordoszra. A háromszáz ataiszi család összeházasodott a 24 hun törzsszövetségnek és agabáknak a száz előkelő családjával és uralkodó dinasztiákat alapítottak. Nagy földrengések és aszályos évek, járványos betegségek, marhavészek miatt sokan a háromszor nyolcas gazdag hunok gazdaságaiba menekültek. A négyszázra szaporodott előkelőségek átvették a 24 hun törzsszövetség évenként rótt és egy-egy fősámán életéről szóló aranylapok írását és azt széles körben elterjesztették. Buddha hite elkezdett terjedni és a 400 családon belül is elkezdődtek az ellenségeskedések. A 3930. medvetoros évben hatalmas földrengés pusztított a Hangun melletti Hun síkság peremén és ekkor a hunok nagy tömegben hagyták el a kettős Hun folyó környékét, majd megsokasodva Hunnor környékén az Ordosz vidék hun lakosságát és a Hun síkságot lovas töményeikkel gyakran megtámadták. Ekkor hosszú évek munkájával a kinajok felépítették a Nagy Falat. A 3834. medvetoros évben azonban (Kr.e. 206-ban) Matyó hun hadvezér (Maotun) a márciusi Kos jegyében született ifjakkal átlovagolt a bevehetetlennek hitt Nagy Falon, aki uralkodó családokat alapított, de a meg nem értés miatt a kinajok a hatalmaskodókat kiűzték Ordoszból, csupán a beavatottakat hagyták meg háborítatlanul Ordoszban a kézműves úzokkal együtt. Az ordoszi beavatott központ a 400 család védelme alatt állott, de a gyakran betörő háromszor nyolcas istenség csapatait a 3368. medvetoros évtől a 3386. medvetoros évig a Nagy Fal közelségétől eltávolították, mivel az agabák, az ordoszok, a besenyők, a hokjenok és fokjenok nem vállalták az örökös háborúskodását a 24 hun törzs szövetségének. Az ordosziak Hunnornak hívták a harmadik nyolcas Istenség fővárosát, de a mongolok és tatárok ragaszkodtak a Honnor elnevezéshez, tehát ilyen csekély szóeltérések miatt is nagyok voltak az eltérések, hát még amikor osztódások révén 216-ra emelkedett a hun törzsek száma. Ordosz beavatott központja Paszametik fáraótól kezdve nemcsak a 24 hun törzsszövetségnek volt a szellemi központja, hanem a Susa beavatottjainak és a Karnak bölcseinek is. Ezért a 400 uralkodó család még a Nagy Fal építésénél is két oldalról védte meg Ordoszt. Buddhizmusnak a terjedésével viszont, hogy hatalmukat a 400 család tagjai is megőrizhessék, áttértek a lakosság hitére. Azonban Ordosz térségében sámán és beavatott képzés is folyt. Majd amikor a második nyolcas Istenség Káspivár székhellyel külön birodalmat alkotott az első nyolcas Istenség Magyarka székhellyel már megalapította a nyugati hun birodalmat. A földrengések és buddhizmus terjedése miatt Ordoszból és Hunnor birodalmából ekkor a harcias hunok eltűntek, mivel nem akartak a földrengésveszélyes Ordosz birodalmáért harcolni, mert a pamír-sakákkal felduzzadt Káspivár birodalma befogadta őket, majd az itteni kimelegedés folytán beállott sivatagosodás miatt a nyugati első nyolcas Istenség hun birodalmába vándoroltak. Az Ordosz beavatott központ azonban sokszor vérfrissítőnek és szellemi erősségük fokozására használta fel a beavatott képzést. Így került Megyerja aranyasszony is Ordoszba, s itt a kínai császár felesége lett. Hunor és Magyor azonban az apjuk korai halála miatt nem tudott Ordoszban megmaradni, ezért először Hunnorba, majd Káspivárba, s végül Magyarka térségébe a Meótiszi határőrséghez kerültek, ahol az Ugor-bolgár fejedelem két leányát megszöktették, s így a szégyen elkendőzése végett kénytelenek voltak Hunor és Magyor fejedelmi ifjakhoz adni a leányokat. Gyula-Duló fejedelem Maturi nevű leányát Hunnor vette el, aki az itteni névadó naptár szerint felvette a Hunyor nevet és határőr parancsnok lett. Magyor pedig Irgizát vette el feleségül és Gyula-Kaszli birodalmát örökölte és a főpapi teendőket látta el és kalandozás helyett a békességes életmódra tért át és felvette a Magyar nevet. Csatlakozott a nyolcas szaporodási elvhez és fiai mind a nyolc alapító törzsből nősültek. Ordosz beavatott központ ekkor kiadta a parancsot, hogy ők nem háborúskodhatnak, hanem minden tettükkel a beavatott fejedelmi család mellé állanak. A Van tó környéki királyi család beavatottjai meghirdették a nyolcas szaporodási elvet és áttértek az uruki-mani keresztény hitre, amelyik nem erőszakosan térítő keresztény vallás, s csupán Ujgurföld tette meg államvallásnak. A 24 hun törzsszövetségnek fejedelmi családja azonban elismeri a Nazirt (Názáreti Jézust) 24 karéjos beavatottnak, mivel Hétváron a hikszosz földön lett tárkányképzős, Karnakban pap és Ordoszban beavatott és hazatértében Uruk városában megalapította az uruki egyisten hitet. Ezen érdek nélküli Isten felfogás a szeretet vallása lett, amely már közel jár a tízezer évvel azelőtti Kaltes asszony bolygójának felfogásához és műveltségéhez. Ami csodákat később tett, az a magasabb szellemi képzettségét igazolja. Anyja népe azonban az érdek nélküli szeretet hitéért keresztre feszíttette. Máriának végig kellett nézni a fia halálszenvedését.

Hunyor fia Bagamér-Balambér vállalta a harcias honfoglalásokat és a Szaszanída hunokkal és kur-dokkal házassági kötelékekbe léptek. Bevezették a kettős uralkodási rendszert, 360-ban Nazir születése után Magyarka térségéből a Dón, azaz Ten, Tenis és Tenisur folyók mellé vándoroltak és a harcos nyugati gótokat kiűzték onnan, míg a keleti gótokkal összeházasodtak. Valens római császár befogadta a menekülőket Pannóniába. Azonban a gótok beáramlását nem tudták megakadályozni, ezért már 378-ban legyőzték a császárt, ekkor gótokkal együtt hunok is behatoltak Pannóniába. Ekkor Bagamér volt a fősámán, míg az öccse Udin nyugati fővezér lett, aki a Jász-sfkságra tette át a székhelyét és Kari jász fejedelmi lányt vette el feleségül. A rómaiak a gótok ellen Udint hívták segítségül, mivel 401-ben a gótok Valeria tartományt elfoglalták. Udin sámán 395-ben a Tisza mellé tette át a székhelyét és Ordosz beleegyezésével engedélyezte a gót seregek elleni harcot. Így a rómaiakkal közösen legyőzték a gótokat és cserébe a rómaiak 409-ben átengedték Valeria tartományt a hunoknak. Udin megszervezte a hunok áttelepedését a már régebben is lakott Jász-síkságra és 401-411 között a széki és kaza hunok betelepedtek a Kárpát-medencébe. Két fia, Ruga és Upor már Pécs-Tórem városában született. Ezt a szövetséget még annak idején Hunyor nagyfejedelem hozta létre, amikor Rómában tanult tárkány-mesterséget. Bagamér 410-ben meghirdette a Nagyvízig való harcot és Bizánc, valamint Róma térségében is tájékozódtak a végső harc kimeneteléről. Buda Bizáncban, míg Attila Rómában volt kalandozáson és követségben, így még Ordoszban eldöntötték, hogy 435-445 között Buda elgondolása szerint anyagi bázisra és kincsekre tesznek szert Bizánc felé, míg 445 után a nyugat-római birodalom felé kell előkészíteni a Nagyvízig való harcot, és 455-ben a Buda előzetes tervei alapján győzelmesen uralmuk alá lehet hajtani a nyugati világot. Az Aral és Káspi tengerek között ekkor az avarok vették át a vezető hatalmat. A tiszamenti Pusztaszeren 433-ban Ruga és Upor az Udin vezetésével Attila szaktanácsadása szerint legalább 50 tömény lovas szükséges ahhoz, hogy a Nagyvízig való harcot megvívhassák. Buda, amikor 435-ben felépíttette Budavár alagút rendszerét, Ruga és Upor tervét úgy módosította, hogy tisztán a 24 hun törzsszövetségi harcosoknak kell ezt a mértéket megütni, mert a gótok, szkirek és a többi segédcsapatok hűsége bizonytalan, mert mindkét oldalra eldönthetik a Nagyvízig való hódítás sorsát. Így a fővezéri központ a Pusztaszeri térség és Budavár sámánközpont volt, ahol a szellemi élet koponyái összpontosultak. Mivel a buddhizmus miatt a beavatott központ is Budavárába költözött, a Buda tapasztalatai alapján megteremtették Bizánc felé a gyepű elvét és hódításaiknak révén évi adófizetésre kötelezték a Bizánc császárságát, mivel a régi Kaszu-szövetség maradványai is nyomást gyakoroltak Bizáncra. Sajnos Ordosz sámánközpontjának áthelyezése a fősámánságnak aranykészlete miatt nézeteltérést robbantott ki a visszamaradt 8 besenyő törzs és Budáék között. Ezért még a hátrahagyott Ordosz nevét is a 8 törzs vezéréről Pató névre változtatták, amit az agabák és kínajok Patau-nak ejtettek ki, viszont az ordoszi síkságot a mai napig a régi nevén hívják és a visszamaradt 24 hun törzsszövetségi maradványokat ordoszoknak. A tíz-nyíl besenyő szövetségből Réka 2 töménye Attilának a vezetése alá tartozott és az aranykincsekből ők is részesültek. Buda szigorúan ragaszkodott a 48 tömény és 2 besenyő töménynek teljes beérkezéséig, az ifjú vezérek azonban a gótok unszolására siettették a Nagyvízig való csata beindítását. Buda-Belédet (Bodó, Böde, Bede ugyanúgy Budát jelent más törzsi névadásban) a gót vezérek nagyon gyűlölték, mert Buda 445-ig szigorúan ragaszkodott a kaszu-szövetséggel együtt a Bizánc császárságának a szorongatásához és a velük szemben való kincsszerzéshez, most pedig a gótok takarmányozási gondok miatt Buda-Beléd ellen hangolták a harcosokat, akik Budát meggyilkolták és fellángoltatták Attilát a Nagyvízig való harcra. A hiányzó 5 tömény azonban megbosszulta magát, mert a nyugati gótok átálltak Róma mellé és ezáltal a keleti gótok is meginogtak. Husz törzs töményével és a tárkányok töményeivel már nem tudták pótolni a hiányokat, s így a Nagy-csata eldöntetlen maradt. Attila egy éjszaka még a csatatéren maradt győztesként, de a fellépő dögvész miatt Attila kénytelen volt visszavonulni. A hun hadsereget nem törte le a nyúl évében esztelenül kikényszerített háborúskodás, mert 452-ben a nyomokban beérkező szkíta-daha szövetség harcosaival végigpusztították Itáliát és Róma előtt megálltak. Itt az úzok voltak őrséges szolgálatban és a bor mámorában lévő Attila helyett én vettem át a parancsnokságot és a békéért könyörgő pápával megegyeztem abban, hogy kincsek és foglyok tömegeiért megkegyelmezünk Rómának a Nazír utódjának kérésere. A hun vezérek is belefáradtak már a városok ostromaiba, mivel sehol nem találkoztak Éciusszal, aki a nagy csatában is megfutott Attila elől és örültek bátor fellépésemnek. Az asszonynépek a Rimalányokkal az élen örültek a hadifoglyoknak, mivel így földjeiket volt kivel műveltetni, és a hadiözvegyeknek volt kihez férjhez menni. Így valamennyire pótolni tudtam a férfi munkaerők hiányát.

Sokkal helyesebb elgondolása volt Buda-Belédnek, akinek tanácsára Ruga már 434-ben súlyos békemegállapodást kötött Bizánccal. 441-ben viszont Attila már a nagy hun kővetővel belőtt Bizáncba, ahová 447-ben a gót és gyepida csapatokkal törtek Bizáncra és gyepűket követeltek a nyugalmuk érdekében. Ekkor a császár elküldötte követségbe Priszkosz rétort, aki 448-ban megjelent a Nagytanács előtt Attila udvarában. Ekkor az előzetes tervek szerint Bizánccal szemben engedékenyek lettek és Attila pályázott a barátjának, Éciusznak helyére. Ekkor fokozatosan meg akarta gyorsítani a Róma elleni terveit. Ebben nagyrészt az is ok volt, hogy Attila és felesége között megromlott a viszony és a hunok hírszolgálata szerint III. Valentianus és Éciusz között szintén és nővérével, Honóriával is nézeteltérései voltak. Attila ekkor megkérte Honória kezét és Galliát kérte nászajándékként. Erre a kívánságra III. Valentianus és Écius kibékültek, és Éciusz már ekkor nem tört a császári szék felé. Mivel Bizánc az örökös zaklatás miatt már meggyöngült, Attila alkalmasnak látta az időt nyugat lerohanására.