67
KORUNK TÖRTÉNETE
LEVELEK ÉS SZÓNOKLATOK
Lepidus consul beszéde a római néphez
Irgalmasságotok és tisztességetek, polgárok, amely minden más népek fölött naggyá és híressé
tett benneteket, ébreszti bennem a legsúlyosabb aggodalmat L. Sulla zsarnok uralma miatt.
Félő, hogy amit elvetemültségének ítéltek, azt másokról nem feltételezitek, s így áldozatul
estek neki - éppen mert minden reményét a bűnös hitszegésbe veti, s nem érzi magát másként
biztonságban, csak ha rettegésetektől felbátorítva még gonoszabbul és becstelenebbül viselke-
dik, azért, hogy rabszolgaságotok nyomorúsága kiölje belőletek a szabadság gondolatát. De az
is félő, hogy ha elgondolkoztok sorsotokról, inkább a bőrötök megmentésével törődtök majd,
mint a bosszúállással. Nem győzöm eléggé csodálni cinkosait, az eleik dicső példáival ékes-
kedő, fényes nevű férfiakat, akik még a rabszolgaságot is vállalják, csak hogy ennek fejében
uralkodhassanak rajtatok, és mindkettőt inkább görbe úton, semmint szabadon, törvényesen
akarják művelni. Hát a Brutusok, Aemiliusok, Lutatiusok jeles sarjadéka arra született, hogy
amit őseik érdeme megteremtett, tönkretegye? Ugyan mi mást védelmeztek meg azok
Pyrrhustól, Hannibaltól, Philippustól és Antiochustól, ha nem a szabadságot, otthonunkat, s
azt, hogy csak törvényeinknek tartozunk engedelmességgel? S ez a balog Romulus mindezen
úgy terpeszkedik, mintha idegenektől rabolt zsákmány volna; nem elégedett meg annyi sereg,
consul és más főember pusztulásával, akiket a háború végzete elemésztett; most, noha a
kedvező sorsfordulat a haragot többnyire irgalommá változtatja, még kegyetlenebb. Sőt, amire
emberemlékezet óta nem volt példa, büntetéseket agyal ki a még meg nem születettekre is:
bizonyosabb a jogfosztottságuk, mint az, hogy megszülettek. S ami a legvisszásabb: förtelmes
gonoszsága mindeddig védelmet nyújtott neki, mert annyira féltetek a még súlyosabb szolga-
sortól, hogy nem mertétek visszakövetelni szabadságotokat.
Cselekedni kell és felkelni ellene, polgárok: ne ő bitorolja, amit ti szereztetek. Ne habozzatok
tovább, s ne imákban kérjetek segítséget. Talán csak nem abban reménykedtek, hogy Sulla
már szégyelli és unja zsarnokságát, s amit gazságával megkaparintott, arról önnön veszedel-
mére majd önként lemond? Ő már odáig jutott, hogy dicsőséges csak az, ami biztos, és uralma
megtartására minden eszközt tisztességesnek lát. Így vált semmivé a békességgel és vissza-
vonultsággal társult szabadság, pedig sok derék ember szívesebben választotta, mint a fára-
dalmakkal járó tisztségeket. A mi időnkben szolgálni kell vagy uralkodni, a félelmet érezni
vagy ébreszteni, polgárok. Mit mondjak még? Miféle emberi végzés érvényes még, miféle
isteni rendelés szeplőtelen? A római nép korábban népeket kormányzott; most ki van forgatva
hatalmából, dicsőségéből, jogaiból, léte feltételeiből, mélyen megalázták, s még annyi ennivalója
sincs, amennyit a rabszolgáknak szoktak odalökni. Polgárjogot adtatok szövetségeseinknek és
Latium nagy részének sok kiváló tettükért: egy ember megfosztotta őket ettől, s ártatlan
kisemberek szülőházát gazsága jutalmául néhány pribék foglalta el. Törvény, bíráskodás,
államkincstár, tartományaink, királyok egy ember kezében, az ő kénye dönt polgárok életéről
és haláláról. Láttatok állat módjára feláldozott embereket, polgárvérrel beszennyezett sírokat.
Lehet-e más választása egy férfinak, mint megszüntetni a jogtiprást vagy hősi halált halni?
Hiszen mindegyikünknek ugyanazt a véget szabta ki a természet, még ha vaspáncél védi is, s a
kikerülhetetlen halált csak az asszonylelkű várja tétlenül.
68
Hanem én lázító vagyok, állítja Sulla, mert a felfordulásokból eredt haszonért neheztelek;
háborúra vágyom, mert a béke jogait követelem vissza. Bizony-bizony, hatalmatok csak akkor
lesz teljes s eléggé biztonságos, ha a picenumi Vettius és Cornelius írnok mások jogos szer-
zeményeit fecsérelheti, ha helyeslitek az ártatlanokra kincseik miatt rótt száműzetéseket s
vagyonelkobzásokat, nagy hírű emberek megkínzását, azt, hogy a város a sok meneküléstől és
gyilkosságtól elnéptelenedett, s hogy mint cimber zsákmányt árulják s ajándékozzák szeren-
csétlen polgárok javait. Szememre veti: nekem is vannak derék emberektől elkobzott
birtokaim. Hiszen épp ez a legnagyobb bűne: sem én, sem más nem lehetett biztonságban, ha
tisztességesen cselekszik. Mégis, mindazt, amit akkor félelmemben megvásároltam, ugyan-
azért a pénzért visszaadom, noha jog szerint ura vagyok, és nincs szándékom tűrni a polgárok
fosztogatását. Éppen elég volt, amit mérgünket lenyelve elviseltünk: hogy római hadseregek
egymással ütköztek meg és idegenek helyett egymás ellen fordították fegyverüket. Legyen
vége minden bűnnek, gyalázatnak; de ezeket Sulla annyira nem bánta meg, hogy elköveté-
süket dicsőségnek számítja, s ha lehetne, még mohóbban tenné, mint azelőtt.
Már nem is az aggaszt, mint vélekedtek róla, hanem hogy meddig merészkedtek: amíg egyikő-
tök a másiktól várja a kezdeményezést, kifogja a szelet a vitorlátokból - nem széteső, megin-
gott erejével, hanem közönyösségetek miatt, amely eltűri, hogy tovább prédáljon és annyira
bizonyuljon szerencsefiának, amennyire vakmerő. Mert szennyes pribékjein kívül ki akar
egyet vele, ki nem változtatna meg mindent a győztes kivételével? Talán a katonák, akiknek
vérén Tarula és Scirtus, e két hitvány szolga, a gazdagságát szerezte? Vagy akiknek mellőzé-
sével kapta egyre-másra a hivatalokat Fufidius, ez az ocsmány cseléd, ez a szégyenfolt minden
tisztességen? Nagyon bízom a győztes hadseregben, mert annyi seb és küzdelem árán nem
nyert mást, csak zsarnokot. Vagy talán az őseik alapította tribunusi hatalom megsemmisí-
téséért nyúltak fegyverhez, hogy önmaguk kezéből csavarják ki a jogokat és az igazságszol-
gáltatást? Valóban nagyszerű bére a mocsarakba, erdőkbe telepített embereknek, ha látják:
gyalázat és gyűlölet jut nekik, jutalom csak kevés kiváltságosnak. De hát miért jár-kél akkora
kísérettel, mért fújja fel magát? Mert szerencséje bámulatos módon lepelbe burkolja bűneit, de
ha megrendül majd, ugyanannyira megvetik, amennyire rettegtek tőle. Vagy talán az egy-
etértés és béke megteremtésének ürügyén? Így nevezgeti ugyanis gazságait s a római vér
ontását. S azt állítja, nem áll helyre másképp az állam s nem lesz másképp vége a háborúnak,
csak ha a földekről végleg elűzik a köznépet, ha a polgárokat kíméletlenül fosztogatják, ha az
övé marad a legmagasabb törvénykezés és bíráskodás, amely azelőtt a római nép joga volt. Ha
ezt ti békének és rendnek értelmezitek, helyeseljétek csak az állam felforgatását és bukását,
bólintsatok igent a rátok kényszerített törvényekre, fogadjátok el a nyugalmas szolgaságot és
adjatok példát az utókornak, hogyan kell vérontásotok fizetségeként elveszejteni az államot.
Én ugyan e magas polcon mindent megtettem, amit őseim neve, méltóságom és biztonságom
megkívánt, de nem állt szándékomban magánvagyonomat halmozni, fontosabbnak tartottam a
veszélyes szabadságot a nyugalmas szolgaságnál. Ha ezt helyeslitek, polgárok, rajta, s az
istenek segítségével kövessétek M. Aemilius consult mint vezéreteket és támaszotokat, s
szerezzétek vissza szabadságotokat!”
L. Philippus beszéde a senatusban
„De szeretném, atyák és összeírtak, ha államunk nyugalomba jutna, vagy a veszedelmekben
mindenki elszántan védelmére kelne, s végül is a rút vállalkozás visszaütne a kezdeménye-
zőkre! Ám ellenkezőleg, lázongásokkal kavartak fel mindent, méghozzá azok, akiknek ezt
inkább meggátolniuk illett volna; azt kell tenniük a jóknak és bölcseknek is, amit a legaljasab-