C. Sallustius Crispus összes művei

4

szóló hatalommal; úgy vélték, hogy az emberi lélek így kerülheti el a legjobban az önkényes-

kedés és a felfuvalkodottság buktatóit.

7. Ez idő tájt növekedni kezdett az emberek önérzete, s egyre inkább kibontakoztak képessé-

geik.  Mert  a  királyoknak  a  derekak  gyanúsabbak,  mint  a  hitványak  -  és  mindig  gyűlöletes

előttük a más érdeme. Az állam azonban, miután elnyerte a szabadságát, hihetetlenül rövid idő

alatt  megnövekedett  -  akkora  dicsvágy  szállt  meg  mindenkit!  Már  a  fiatalember  is,  mihelyt

megérett a hadviselésre, nagy fáradalmak közepette tanulta meg a táborban a katonáskodást, s

inkább lelte gyönyörűségét az ékes fegyverekben és a katonalovakban, mint az utcalányokban

és  az  eszem-iszomban.  Az  ilyeneknek  aztán  férfikorukban  sem  volt  semmilyen  feladat  szo-

katlan, semmilyen terep járhatatlan vagy fárasztó, semmilyen fegyveres ellenség félelmetes - a

vitézség mindent legyőzött.

Hanem egymás között nagy versengés folyt a dicsőségért: mindenki azon buzgólkodott, hogy

aprítsa az ellenséget, megmássza a falat, és közben a többiek szeme rajta függjön; ezt tartották

vagyonnak, hírnévnek, igazi nemességnek; a fényes névre sóvárogtak, a pénzzel nem törődtek,

rendkívüli  dicsőségre,  tisztes  gazdagságra  törekedtek.  Elsorolhatnám,  hol  szórta  szét  az

ellenség  hatalmas  seregét  kis  csapatával  a  római  nép,  milyen  természettől  is  megerősített

városokat foglalt el ostrommal, ha nem vonna el hosszasabban választott tárgyamtól.

8.  Csakugyan  mindenütt  a  vakszerencse  uralkodik;  mindent  inkább  a  maga  kénye-kedve,

semmint  való  értéke  szerint  emel  fényre  vagy  rejt  homályba.  Az  athéniak  tettei,  gondolom,

valóban elég jelentősek és dicsőségesek voltak, csak nem egészen annyira, mint ahogy híresz-

telik. De mivel nagy tehetségű íróik akadtak, az egész földkerekség az athéniak cselekedeteit

tartja  a  legnagyszerűbbnek.  Így  a  tettek  véghezvivőinek  érdemeit  annyira  becsülik,  amilyen

magasba a kiváló tehetségek szava emelte őket. A római népnek azonban sohasem volt része

ilyesmiben,  mert  a  legtehetségesebbeket  kötötték  le  a  leginkább  a  közügyek;  senki  sem

művelte  szellemét  úgy,  hogy  közben  testét  elhanyagolta;  az  igazán  kitűnőek  szívesebben

cselekedtek, semmint beszéltek, inkább arra törekedtek, hogy mások dicsérjék az ő tetteiket,

mint hogy ők örökítsék meg másokéit.

9. Tehát háborúban-békében ápolták a jó erkölcsöket, teljes volt köztük az egyetértés s ritka a

kapzsiság;  jog  és  igazság  nem  annyira  a  törvények,  hanem  inkább  a  természet  parancsára

érvényesült. Viszályt, egyenetlenséget, gyűlölséget az ellenséggel szemben tápláltak, polgár a

polgárral  az  erényben  versenyzett.  Az  istenek  tiszteletében  pazarlók,  otthon  takarékosak,

barátaikhoz  hűek  voltak.  Két  tulajdonsággal  óvták  meg  önmagukat  s  az  államot:  bátorságot

tanúsítottak  a  háborúban,  s  mihelyt  eljött  a  béke,  méltányosságot.  Szerintem  mindennek

legjobb  bizonyítéka,  hogy  háborúban  gyakrabban  kellett  megbüntetni  azokat,  akik  parancs

ellenére szálltak harcba az ellenséggel, vagy visszavonuláskor későn hagyták ott a csatateret,

mint  azokat,  akik  el  merték  hagyni  a  hadijelvényüket,  vagy  a  támadók  elől  meghátráltak;

békében  viszont  jótéteményekkel,  és  nem  megfélemlítéssel  biztosították  uralmukat,  és  az

elszenvedett sérelmeket inkább elnézték, semmint megtorolták.

10. Mikor azonban a szorgalom és a törvényesség révén az állam naggyá lett, nagy királyokat

háborúban leigáztak, vad nemzeteket és hatalmas népeket fegyverrel megfékeztek, Karthagót,

a római birodalom vetélytársát, a földdel egyenlővé tették, tenger  és  szárazföld  nyitva  állott

előttük  -  tombolni  kezdett  a  vakszerencse  és  mindent  összekuszált.  Akik  a  fáradalmakat,

megpróbáltatásokat, a kétséges s nehéz helyzeteket könnyen elviselték, azoknak az egyébként

kívánatos szabad idő és gazdagság terhére és vesztére lett. Előbb tehát a hatalomvágy, utóbb a

pénzvágy  fokozódott:  e  kettő  volt  minden  baj  melegágya.  Mert  a  kapzsiság  megrontotta  a

hűséget,  tisztességet  és  más  jó  tulajdonságokat;  helyettük  fennhéjázásra,  kegyetlenségre,  az

istenek  semmibevételére,  s  mindennek  a  megvásárolhatóságára  tanított.  A  becsvágy  sokakat

---

5

képmutatásra  kényszerített;  arra,  hogy  más  legyen  szívük  mélyére  zárva,  más  a  nyelvük

hegyén; a barátságot s az ellenszenvet ne érték, hanem érdek szerint mérlegeljék, s hogy fon-

tosabbnak  tartsák  a  kedvességnél  annak  látszatát.  Mindez  eleinte  lassanként  fejlődött  ki,

közben  el-elnyomták;  később,  hogy  a  métely  szinte  dögvészként  elharapózott,  átalakult  a

társadalom, és a legigazságosabb, legjobb államhatalom kegyetlenné és tűrhetetlenné vált.

11.  Eleinte  a  kapzsiságnál  jobban  gyötörte  az  emberek  lelkét  a  becsvágy,  mert  az  a  bűnök

közül mégiscsak közelebb áll az erényhez. Hiszen a dicsőséget, a méltóságot, a hatalmat jó és

hitvány  egyformán  áhítja;  de  amaz  igaz  úton  törekszik  rá,  emez  pedig  -  mivel  hiányzanak

hozzá a megfelelő képességei - csellel és ármánykodással próbálja megszerezni. A kapzsiság

viszont pénzvággyal jár együtt, ezt a szenvedélyt pedig soha egyetlen bölcs sem kívánta meg:

mert mintha méreggel volna átitatva, a férfi testét-lelkét elasszonyosítja; mindig határtalan és

kielégíthetetlen, sem a bőség,  sem  az  ínség  nem  csökkenti.  Mikor  L.  Sulla  fegyverrel  kézre

kerítette a hatalmat, s kezdeti jó szándéka gonoszsággá fajult, mindenki rabolni, fosztogatni

kezdett, egyiknek házra, másiknak földre fájt a foga, a győzők sem mértéket, sem mérsékletet

nem  ismertek,  undok  és  kegyetlen  gaztetteket  követtek  el  polgártársaik  ellen.  Ehhez  járult

még, hogy L. Sulla a hadseregben, amelyet Kisázsiába vezetett, az ősök szokásával ellentétben

nem korlátozta a dőzsölést és fegyelmezetlenséget, hogy megvegye hűségét; a kies, szemgyö-

nyörködtető tájak meg a tétlenség aztán hamar elpuhították a kemény természetű katonákat. Itt

szokott hozzá a római nép hadserege a szeretkezéshez, az iváshoz, a szobrok, festett képek,

díszes  fémedények  bámulásához,  itt  tanulták  meg  ezeket  -  maguknak  vagy  az  államnak  -

elrabolni, a templomokat kifosztani, minden szent és nem szent dolgot meggyalázni. Ezek a

katonák  a  győzelem  kivívása  után  semmit  sem  hagytak  meg  a  legyőzötteknek.  A  jó  sors

ugyanis még a bölcsek lelkiismeretét is elaltatja; hogy tudtak  volna hát ezek elfajzott erköl-

cseikkel mértéket tartani a győzelemben?

12.  Miután  a  gazdagság  lett  a  megbecsülés  forrása,  s  azzal  járt  együtt  a  dicsőség,  hatalom,

befolyás,  elhalványodott  az  érdem  ragyogása,  a  szegénységet  gyalázatnak  kezdték  tartani,  a

feddhetetlenség mögött rosszindulatot kerestek. Majd a gazdagság nyomában a fényűzés és a

pénz  vágya  meg  a  fennhéjázás  szállta  meg  az  ifjúságot.  Raboltak,  pazaroltak,  a  magukét

kevésre becsülték, a másét kívánták; semmibe se vették a szemérmet, az erkölcsöt, az isteni és

emberi törvényeket, nem ismertek korlátot vagy tekintélyt. Ha megnézted a városnyi palotákat

és villákat, megéri a fáradságot, hogy szemügyre vedd azokat a templomokat, amelyeket buz-

gón vallásos őseink emeltek. Ők az istenek szentélyét jámborsággal, a maguk házát dicsőség-

gel díszítették, s a legyőzöttektől sem ragadtak el semmit, a kártevés lehetőségén kívül; ezek a

hitvány semmirekellők viszont a leggaládabbul rabolták el mindazt a szövetségeseiktől, amit a

vitéz elődök győztesként meghagytak; mintha a kártevésben állna a hatalom gyakorlása.

13. Mert minek is említsem, amit úgyis csak azok hisznek el, akik látták, hogy számos magán-

ember  hegyeket  hordatott  el,  tengeröblöket  töltetett  fel?  Úgy  gondolom,  ezek  csúfot  űztek

gazdagságukból,  hiszen  amit  módjával  élvezhettek  volna,  azt  szégyenletes  mohósággal

elpocsékolták. De a hentergés, vedelés és a többi ilyesfajta élvezet iránti gerjedelem is ugyan-

úgy  megszállta  őket.  Férfiak  asszonyként  szeretkeztek,  asszonyok  az  utcán  árulták  tisztasá-

gukat;  ínyencfalatokért  az  egész  földkerekséget  felkutatták;  aludni  mentek,  még  mielőtt

elálmosodtak; nem várták meg az éhséget vagy szomjúságot, sem a hideget vagy fáradtságot,

hanem elpuhultságukban mindennek elébe mentek. Ez az életmód viszont - mihelyt az atyai

vagyon elfogyott - gaztettekre ösztönözte az ifjakat: a rossz tulajdonságok fertőjébe mártoga-

tott jellem nem mondott le egykönnyen az élvezetek hajszolásáról, ezért még zabolátlanabbul

vetették magukat minden eszközzel a pénzszerzésbe és a költekezésbe.

---