Kiejtesi szotar
Yüklə 6,29 Mb. Pdf görüntüsü
|
8
A szótár rendeltetésszerű használatához elegendő, amit a fentebbiekben elmondtam. Akit a kérdés elvi szempontjai is érdekelnek, aki tudni szeretné, hogy az általam adott kiejtési tanácsok miért különböznek, olykor szembetűnő módon, mindattól, ami a hazai gyakorlatban megszokottnak számít, annak szíves figyelmébe ajánlom az alábbiakat. Elsőként is azt a félreértést szükséges tisztáznunk, amely annak a bizonyos hazai gyakorlatnak a mélyén rejtezik. Ez a félreértés vagy téves vélekedés pedig így summázható: az adott idegen szó
Féligazsággal van dolgunk. Ha angol (francia, norvég, litván) nyelvű társalgást folytatunk, valóban a lehető legangolosabban (legfranciásabban stb.) kell kiejtenünk az illető nevet. Ám ha magyar emberrel magyarul beszélünk, az idegen hangkészlettel és idegen hanghordozással kiejtett név csúnyán ki fog ütni a beszédünkből! De még ha csak csúnya lenne! Ennél is nagyobb a kommunikációs kockázat, magyarán, hogy aki hallja, nem fogja felismerni a nevet, amelyet írásban jól ismer! No persze nem eshetünk a primitív betűejtés csapdájába sem. Valóban törekednünk kell rá, hogy a hangoztatott idegen név hasonlítson az eredetihez, de csak olyan mértékben, ahogy az nyelvünk természetes beszédhangjaival megközelíthető! Eddig a határig viszont illendő elmennünk, ne elégedjünk meg pl. a megszokott slampos [sekszpir] ejtéssel, ha egy- szer erőlködés nélkül ki tudjuk mondani az angolhoz sokkal közelebb álló [séjkszpír]t is! A „hűség” túlhajszolásának legköznapibb példája az az általános szokás, hogy a magyarban nem, de a más nyelvek többségében használatos rövid á-féle hang ejtését erőltetik. Így a Lamarck, Calatrava és Guadalajara nevek ejtésére többnyire ily tanácsokat olvasunk: [lámárk, kálátrává, gvádáláhárá]. Képzeljük csak el, hogy valaki szót fogad a bölcs tanácsoknak, és valóban ilyen nevetségesen kántálja végig a két, négy, sőt öt szótagot! A hangszínben adódó csekélyke nyereségért nagy árat fizet a szótagok képtelen túlnyújtásával. Ráadásul ez a nyereség is erősen vitatható. Még ha sikerül is az á hang rövid képzésére utasítást adni, pl. az á ékezete helyébe pontot téve, illetve a hangot röviden képezni, akkor is fölösleges volt az erőfeszítés. Nyelvünktől idegen hangot ugyanis kár erőltetnünk, az eredmény természetellenes lesz, árisztokrátikus áffektálásnak fog hatni csupán. Ugyanezen okból fölösleges ragaszkodni a szóvégi rövid o és ö ejtéséhez. Ezek a hangok magyar szavak és nevek végén nem léteznek, és még ha sikerül is Marco, Chartreux ilyen ejtése: [marko, sartrö], toldalékok előtt elkerülhetetlenül megnyúlnak: [markóval, sartrő- ben]. Ezért tartom jobbnak eleve így jelölni a kiejtést: [markó, sartrő]. Közismert tény, hogy az angol nyelvnek igen kevés beszédhangja felel meg pontosan valamely magyar hangnak. Kétségtelenül itt a legnehezebb meglelni a hanghelyettesítést, amely megmarad azon a kívánatos középúton. Itt a legnagyobb a veszélye, hogy az eredetihez való hűség túlhajszolásával torzításhoz jutunk. Persze sok más nyelv is okoz jócskán gondot, de itt és most nem foglalkozom részletesen a kiejtési problémákkal és a velük kapcsolatos idült babonákkal, ezt megteszi a kötet végén található, nyelvenként részletezett KIEJTÉSI ÚTMUTATÓ; itt található magyarázat többek közt az angol kiejtésben használt th jelölésre is. A fentiekben csupán az elvi kérdéseket igyekeztem tisztázni. Van egyébként a kiejtés jelölésére ma már egy korszerűnek tetsző módszer is: a kétkötetes Akadémiai Kislexikon és a 18 kötetes Magyar Nagylexikon például a nemzetközi fonetikai ábécé jeleit használja. Valóban ez a világtendencia, csak éppen
9 arisztokratikus kissé ez a módszer is, hiszen a furcsa hieroglifákon bajosan igazodik el, akinek nincs magasabb fonetikai képzettsége. És itt is fennáll a veszély, hogy minél pontosabb a kiejtés az idegen nyelv szempontjából, annál vitathatóbb, valóban beleillik-e a magyar beszédkörnyezetbe. Ugyancsak elvszerűen mellőztem szótáramból azt, ami úgyszólván minden lexikonban és kiejtési útmutatóban megtalálható: a magyartól eltérő hangsúly jelölését. Pedig nagyon is jól tudom, mennyire fontos a helyes hangsúly – az adott idegen nyelvben! Ám ha egy idegen név a mi nyelvi környezetünkbe kerül, ahol a nyomaték mindig az első szótagon van, ehhez a szabályhoz kell alkalmazkodnia. És nem magyaros kivagyiság miatt, hanem egyszerűen azért, mert magyar nyelven a hallgató számára a hangsúly jelzi, hogy új szó kezdődik! Ha valaki orosz módra hangsúlyozza Puskin ismert hősének nevét, a hallgató azt hiheti, hogy Lenszkij a párbajban a Nyegin kezétől esett el; Monteverdi nevét olaszosan hangsúlyozva olyan félreértésre is adhatunk okot, hogy itt Giuseppe Verdi névrokonáról, Monte Verdiről van szó. Mindez csak a nevek, szavak vagy néhány szóból álló kifejezések hangsúlyára érvényes. Más a helyzet, ha egy idegen nyelvű mondatot, idézetet, szállóigét illesztünk beszédünkbe, vagy egy idegen rövidítés feloldását mondjuk ki. Ilyen esetekben átlépünk a másik nyelv felségterületére, és itt már jogos és helyénvaló – bár nem feltétlenül kötelező – az adott nyelv hangsúlyozását érvényesíteni. Az ilyen példáknál könyvemben dőlt betű jelzi a hangsúlyos szótag magánhangzóját – már ha a hangsúly nem az első szótagra esik, ahogy nyelvünkben szokásos. * Még két apróság. Szótáramba számos idegen betűszót (rövidítést) is felvettem. Ezek mindegyike két helyen szerepel: egyszer magának a rövidítésnek, egyszer pedig a rövidítés feloldásának a betűrendes helyén, pl. ABS, illetve Anti-Block Braking System. A betűszó (eredeti) kiejtését csak akkor adom meg, ha az nálunk elterjedtnek számít, mint pl. BBC – [bíbíszí] vagy CGT – [szézsété], egyébként a betűket magyar hangértékükben mondjuk ki, a fenti példában tehát mint [abées] vagy [ábées]. Az orvosi nyelv latin szakkifejezései is szép számban szerepelnek a szótárban, remélhető örömére az orvostanhallgatóknak és az egészségügy dolgozóinak. Mármost ezek a terminusok gyakran nyolc-tíz szótagos vagy még hosszabb összetételeket alkotnak, a szem elfárad, amíg végighalad rajtuk. Az olvasó könnyebbségére, az áttekinthetőség kedvéért a túl hosszú szavakat a kiejtési részben kötőjelekkel két-három darabra bontottam az összetételi tagok szerint, pl. enterocholecystostomia – [entero-koleciszto-sztómia].
Úgy éreztem, ennyit szükséges elmondanom, hogy olvasóimban bizalmat ébresszek talán szokatlannak tetsző módszereim iránt.
Yüklə 6,29 Mb. Dostları ilə paylaş:
|