Erotika és irodalom

30
költök   hatása;   így   névszerint   Pietro   Cossa   színművei-
ben   (főleg   a   Messalina   és   Cleopatra   c   tragédiáiban),
Giovanni   Verga   elbeszéléseiben   (Falusi   történetek)   és
A   farkas   c.   színművében,   Lorenzo   Stecchettinél,   aki
Canzionére   c.   lírikus   kötetében   (1877)   legkifejezőbb
képviselője   az   olaszoknál   a   «verismo»   elnevezést   föl-
vett   naturalista   iránynak.   A   nagytehetségű   Giosue
Carducci   (†   1907)   lírai   költeményeiben   is   található
sok   erotikus   elem,   nemhiába   egész   költészetében
keresztény-ellenes,   pogány   szellemű   eszmevilág   tükrö-
ződik   vissza.   Erre   nézve   jellemző   Himnusz   a   sátánhoz
(Inno   a   Satana,   1865)   c.   ódája,   melyben   a   sátánt
mint   minden   valódi   haladás   mozgató   erejét   és   elemét
dicsőíti.
A   még   élők   közül   Gábrielé   d'Annunzio   egyéb-
ként   ragyogó   forma-tökélyű   lírájában   perzselő   érzéki-
ség   nyilatkozik   meg,   mely   elrútítja   nagy   hírre   vergő-
dött   regényeit   is   (II   Piacere,   II   trionfo   della   Morte,
Le   vergini   delle   Rocce,   II   fuoco),   valamint   színművei
közül   különösen   a   La   cittá   morta   —   és   La   Gioconda
c.   darabokat.   D'Annunzio   tanítványának   tekinthető   a
mesterét   tehetségben   jóval   fölülmúló,   de   erotika   dol-
gában   nálánál   még   alantasabb   fölfogású   Guido   da
Verona,   kinek   néhány   regénye   (Aki   a   szerelmet   föl-
találta   —   Akit   nem   szabad   szeretni   —   Visszatérő
szerelem)   magyarra   is   le   van   fordítva.   E   regények   azt
hirdetik,   hogy   csupán   egy   igazi   életcél   lehet:   a   sze-
relmi   kéj.   Erotikus   költő   Roberto   Bracco   is,   kinek
Tökéletes   szerelem   c.   színművét   1911-ben   nálunk   is
előadták a Magyar Színházban.
Az   olasz   költészet   vadhajtásának,   a   XX.   század
első   évtizedében   megindult   futurista   költői   iránynak   is

---

 31
egyik   fő   alkotóeleme   az   erotikum,   mint   ezt   a   futurista
költőknek,   Aldo   Palazzeschi,   a   Baudelaire-t   utánzó
Paolo   Buzzi   és   társaiknak   verseit   tartalmazó   antholo-
giájából   láthatni.   (Marinetti:   I   poeti   futuristi,   1912.
Milano.)   A   futurizmus   hozzánk   is   eljutott,   mint   utóbb
látni fogjuk.
Erotikus   írókról   lévén   szó,   bár   nem   volt   költő,
s   mégcsak   ügyesebb   tollú   író   sem,   mégsem   hagyhat-
juk   említés   nélkül   az   olasz   származású,   de   vegyesen
olasz   és   francia   nyelven   író   s   hét   országot   bejárt   hir-
liedt   kalandort:   Giovanni   Giacomo   Casanovát,   aki
franciául   írt   és   számos   nyelvre,   köztük   magyarra   is
lefordított   Emlékirataiban   (Mémoires,   1826—27,   12
kötet)   frivol   és   cinikus   hangon   beszéli   el   szerelmi
kalandjait.   Egyetlen   érdeme,   hogy   korának   erkölcstör-
ténetéhez   néhány   értékes   adattal   járult   hozzá.   Nálunk
Fenyő   Miksa,   a   Nyugat   egyik   szerkesztője   írt   róla
tanulmányt,   melyben   mindenképen   a   remekírók   közé
akarja   őt   avatni.   Leginkább   azt   csodálja   benne,   hogy
annyi nőcsábításhoz volt fizikai ereje.
Világirodalmi   kis   szemlénket   az   erotikus   elemek
nyomozásában   a   modern   irodalmak   közül   az   olasszal
kezdtük,   mert   az   olaszok   voltak   az   antik   római   költészet
legközvetlenebb   folytatói.   Az   irodalmi   erotika   igazi   hazája
azonban   Franciaország,   mégpedig   legrégibb   időktől
lógva   napjainkig,   s   a   finomabb,   burkolt   érzékies   ele-
meknek   épúgy,   mint   a   világnézleti   fölfogásban   gyöke-
redző,   legtúlzóbb   naturalista   erotikának.   Az   irodalmi
erotika   túltengése   miatt   mondja   Lopez   Pelaez   a   francia
nemzetet   erkölcsileg   a   legmélyebben   süllyedt   nemzetnek.
(L, a repert. i. m.  38. 1.)
Mint     már     érintettük,     a     francia     költészet a pro-

---

32
vence-i   troubadourok   szerelmi   lírájának   hatása   alatt   a
XIII.   században   indult   nagyobb   fejlődésnek.   A   XIV.
század   lírikusai   folytatták   az   ú.   n.   courtois-líra   hagyo-
mányait.   Legtehetségesebb   volt   a   régi   francia   lírikusok
közt   Villon   (f   1465.),   aki   lebujokban,   prostituált   nők
és   rablógyilkosok   közt   nevelkedett   föl,   de   noha   sok
trágárság   van   verseiben   is,   élte   vége   felé   mély   meg-
hatottsággal   ad   hangot   múltja   megbánásának   s   a   hit-
ben keres vigasztalást.
A   középkori   francia   epikai   költészet   körében
temérdek   ledérség   található   a   világias   tárgyú   anekdo-
tákban,   az   ú.   n.   fabliau-kban,   melyeknek   legtöbbje   a
női   aljasságnak   és   a   férfiak   érzékiségének   undorító
tükre.   A   fabliau-kkal   rokonszelleműek   az   ú.   n.   Róka-
románok.   Ugyancsak   a   fabliau-k   tárgyköre   és   durva
hangneme   kél   új   életre   a   XV.   században   az   egyébként
kiváló   elbeszélő   Antoine   de   la   Salle   műveiben   (Quinze
jours   de   mariage   —   Cent   Nouvelles   nouvelles   —   Jehan
de   Saintré),   melyeknek   trágársága,   valamint   kortársai
műveinek   is   Lanson   Gusztáv   szerint   (Hist.   de   la   litté-
rature   fr.,   II.   partié,   livre   T.)   teljes   erkölcsi   nihilizmusra
vall.   A   régi   francia   színköltészet   vallásos   jellegű   mys-
terium-drámáiba   is   behatolt   a   középkor   vége   felé   a
trágár   elem,   még   inkább   a   vígjátékokba,   melyek   rész-
ben   a   fabliau-k   dramatizálása   útján   fejlődtek   ki   s   a
bohózati ú. n. farce-ok műfajának is léteit adtak.
A   XVI.   században,   mely   a   humanizmus   és   refor-
máció   kora   volt,   az   ókori   s   ennek   megismertetésében
vezérszerepet   játszó   olasz   irodalom   utánzásával   több
francia   költői   iskola   támad   egy-egy   kiváló   író   körül
csoportosulva.   Ez   utóbbiak   egyike   Clément   Marót,   aki
Kálvin   előszavával   adta   ki   híres   zsoltárfordítását.   Egész

---