Erotika és irodalom

 27
ban   is,   sőt   hagyatékát   is   (több   mint   negyvenezer   ara-
nyat)   Mátyás   királyunknak   adományozta,   hogy   a   török
ellen   fordítsa.   Föntebb   említett   műveit   még   fiatalabb
korában   írta   s   a   későbbi   pápa   nagyon   megbánta,   külö-
nösen   szerelmi   elbeszélését,   mely   széles   körökben
gyorsan   elterjedt   s   nagyon   kedvelt   olvasmány   volt,   de
a   pápa   bosszúsággal   gondolt   rá   vissza   s   azt   írja   ké-
sőbben,   hogy   a   szégyen,   a   bánat   és   undor   borzasztóan
kínozza   lelkét   s   igen   jellemzően   és   szépen   azt   mondja:
ffAeneam   rejicite,   Pium   suscipite».   (Aeneast   dobjátok
el,   Piust   pedig   karoljátok   fel.)   Egyébként   művészi
módon   van   megírva   az   Euryaíus   és   Lucretiá-ban   az   a
szerelmi   argumentáció,   mellyel   a   szerelmesek   mintegy
igazolni   törekszenek   szofisztikus   logikával   szenvedélyü-
ket.   Ilyen   szerelmi   dialektika   található   később   Shakes-
peare   Romeo   és   Juliá-jában   is.   —   Még   művészeti   tekin-
tetben   sem   mondható   semmi   jó   Enea   Sylvio   kortársá-
ról,   Antonio   Beccadelli-ről,   ki   a   nápolyi   udvarban
tartózkodott   s   urának,   I.   Alfonznak   dicsőítésére   írt
művein   kívül   hírnevét   főleg   Hermaphroditus   c.   vers-
gyűjteményének   köszönhette,   melynek   orcapirító   ocs-
mányságai   ijesztően   mutatják,   mennyire   süllyedhetett
az ókor bámulóinak erkölcsi érzéke.
Az   olasz   irodalomban   aranykornak   nevezett  cinque-
cento  (tkp.   XVI.   század)   nagy   költőinek   sorát   Ariosto
nyitja   meg,   kinek   Őrjöngő   Lóránt   c,   romantikus
eposza   szerelmi   tárgyú   költői   mű,   melynek   már   saját
korában   is   nagy   volt   népszerűsége,   mely   ellen   azon-
ban   már   a   költő   életében   sok   vádat   támasztottak,   kü-
lönösen   a   mű   erotikus   jellegű   részletei   miatt.   Kétség-
telen,   hogy   Ariosto   eposza   a   maga   teljességében   nem
a   legártatlanabb   olvasmány.   Az   a   jelenet   például,   mikor

---

28
Róger   vitéz   légyottra   várja   Alcina   tündérasszonyt,
nagyon   is   realisztikus   színekkel   van   festve,   míg   az
öreg   remete   sikertelen   kísérletei   Angyelika   elcsábítá-
sára   még   messzebb   mennek   a   megengedettnek   határain.
S   nemcsak   egyes   nyersebb   szavakban   s   általán   a   ki-
fejezésmódban   botránkozhatik   meg   az   olvasó,   hanem
egy-egy   epizód   a   maga   egészében   is   ledér   hangú   és
tartalmú.   Ilyen   a   Giocondo   és   Astolfo   novellás   rész-
lete,   kik   feleségeiktől   megcsalva,   elmennek   «bosszút
állni»;   ilyen   az   Adonio   története,   aki   bűvös   kutyája
árán   megveszi   Anzelm   feleségének   kegyeit,   s   nem
ártatlan   kezekbe   való   a   «hűség   próbájá»-nak   története
sem.   De   a   mű   szépségei   s   az   eposz   egészének   szel-
leme   feledtetik   ezen   erkölcsi   fogyatkozásokat.   (L.   Radó
Antal i. m. I. k.  355—63. 1.)
Hasonlót   mondhatni   a   Megszabadított   Jeruzsálem
költőjéről,   Tassóról   is.   Az   ő   vallásos   tárgyú   heroikus
eposzában   is   több   helyütt   nagyon   érzékiesek   a   sze-
relmi   részletek,   úgyhogy   egyik   olasz   kritikusa   sze-
rint   ez   a   mű   csak   kívülről   keresztény,   belülről   pogány.
Ezt   a   túlzó   vádat   nem   fogadhatni   el.   A   kis   foltok
elhalaványulnak   Tasso   eposzának   ragyogó   szépségei
mellett.   S   helyesen   emeli   ki   Radó   Antal   (i.   m.   I.   437.
v.   ö.   még   Szász   Károly:   A   világirodalom   nagy   eposzai,
1882..   II.   533—56.),   hogy   Tasso   bizonyára   azért   is
lett   nemzete   egyik   fő   klasszikusává,   mert   ő   a   leg-
kiválóbb   képviselője   az   olasz   nép   szellemi   fejlődése
egyik   szomorú   korának.   Ismeretes   az   a   romboló
hatás,   melyet   a   renaissance-szal   járó   pogány   világ-
nézlet   a   XVL   század   erkölcseire   Olaszországban   gya-
korolt.   A   művészetek   nagy   fölvirágozásával   ellentétben
mindinkább     elharapódzott     a     cinizmus     s     az     erkölcs

---

 29
legelemibb   törvényeinek   lábbaltaposása.   Akkor,   midőn
mindenütt   csak   tobzódást   lehetett   látni,   jól   esett   az
olasz   népnek   figyelnie   Tasso   mélabús   énekére,   mely
ncmesszivu   vitézeknek   gyöngéd   szerelméről   szólott,
melyben   az   istenfélő   jámborság   csodás   dolgokat   mü-
veit;   melynek   alakjaiban   feltaláltnak   vélte   mindazt,
ami neki ősidőktől fogva kedves volt.
Ennek   a   korszaknak   politikusa   és   egyúttal   tör-
ténetírója,   Macchiavelli,   a   költészet   mezején   is   próbál-
kozott,   néhány   jelentéktelen   kisebb   költeményen   és
egy   novellán   kívül,   Mandragóra   címen   egy   vígjátékot
írva,   melyben   van   ugyan   leleményesség,   művészi   jel-
lemzés   és   sok   önálló   megfigyelés,   de   másfelől   botrá-
nyos   a   meséje   s   tele   van   trágárságokkal.   Sok   még   a
ledérség   Matteo   Bandello   novelláiban,   továbbá   Pietro
Aretino   vígjátékaiban   is,   még   inkább   Bernardo   Dovízi-
nek   már   szinte   a   pornográfia   körébe   vágó   komédiájá-
ban,   valamint   e   korszak   oxommedia   dell'arte»   nevet
viselő   s   népies   bohózatoknak   mondható   színdarabjaiban.
Kiváló mü nincsen köztük.
Általában   az   olasz   szépirodalom   Ariosto   és   Tasso
halála   után   majdnem   másfél   századig   kevés   elsőrangú
munkát   termelt.   Igazán   nagy   írója   ennek   az   egész
korszaknak   csak   kettő   volt:   Goldoni,   az   olasz   vígjáték
reformátora   és   Alfieri,   mind   a   mai   napig   legkiválóbb
olasz   tragédiaíró.   Az   irodalmi   hanyatlásnak   ezen   korá-
ban   a   költészet   helyett   a   tudomány   vette   át   a   vezér-
szerepet.   Erotika   szempontjából   a   XIX.   század   második
feléig   az   olasz   irodalomból   nincs   különösebb   följegyezni
valónk.
Ellenben   a   XIX.   század   második   felében   már   az
olasz irodalomban     is     mutatkozik     a     francia     erotikus

---